Katar horribilis összegért vásárol vadászgépeket az USA-tól

Katar 12 milliárd dollár (több mint 3200 milliárd forint) értékben vásárol F-15-ös vadászrepülőket az Egyesült Államoktól, az erről szóló szerződést James Mattis amerikai védelmi miniszter és katari kollégája, Hálid al-Attijah szerdán kötötte meg – közölte a Pentagon.

„A 12 milliárd dolláros üzletnek köszönhetően Katar csúcstechnológia birtokába jut, és szorosabb biztonsági együttműködés jön létre országaink között” – írta közleményében az amerikai védelmi minisztérium.

Mattis és Attijah az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentette biztonsági kihívással indokolta a vásárlást. A védelmi miniszterek egyúttal hangsúlyozták a térségbeli feszültségek felszámolásának szükségességét annak érdekében, hogy az Öböl országai közös céljaik elérésére koncentrálhassanak.

A Pentagon nem közölt további részleteket az üzletről, de a Bloomberg amerikai hírügynökség szerint Katar az összegen 36 negyedik generációs F-15-ös vadászrepülőgépet vásárolt.

Katart több szomszédos ország – köztük az Egyesült Államok kiemelt térségbeli szövetségesének számító Szaúd-Arábia – a terrorizmus támogatásával vádolja. A hetekben kiéleződött a helyzet az Öböl térségében, és számos ország megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, sőt, egyesek a kis államba irányuló tengeri és légi közlekedést is leállították.

Bár Donald Trump amerikai elnök támogatásáról biztosította a Rijád által kezdeményezett elszigetelési politikát, több amerikai tisztségviselő túlzásnak tartja azt, és párbeszédre szólította fel a feleket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »