Elhúzódhat a román kormányválság

A csütörtöki román lapok elhúzódó kormányválságra számítanak azt követően, hogy a koalíció pártjai megvonták a bizalmat Sorin Grindeanu miniszterelnök kabinetjétől, és a kormányfő nem hajlandó lemondani.

A román kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) és a vele együtt kormányzó liberális ALDE megvonta szerdán a politikai támogatását a Grindeanu-kormánytól, miután Liviu Dragnea PSD-elnök elégedetlen volt a kormány első hat hónapi teljesítményével. Grindeanu kormánya januárban lépett hivatalba.

Az Adevarul című liberális újság blogrovatának egyik kommentátora arra számít, hogy a válság mélyülni fog a következő napokban, a következmények pedig beláthatatlanok. Az elemző szerint a kormányfő teljesíthetetlen feltételeket szabott lemondásához. Grindeanu egyebek mellett kijelentette: csak akkor távozik önként posztjáról, ha biztos lesz abban, hogy Klaus Iohannis államelnök ugyancsak a PSD-ből kér fel valakit kormányalakításra.

Az Adevarul kommentátora szerint ezt a feltételt Iohannis nem teljesítheti, hiszen csak akkor ígérhet valamit, ha előbb megürül a miniszterelnöki tisztség, majd tárgyalásokat folytat a pártokkal. Az elnöknek ugyanis tudnia kell, mielőtt megnevez egy újabb miniszterelnök-jelöltet, hogy az képes-e parlamenti többséget szerezni. Az elemző szerint az is hozzájárulhat a válság elhúzódásához, hogy Iohannis jövő héten külföldön lesz hivatali elfoglaltsága miatt.

Az ellenzék szócsövének számító Hotnews.ro hírportál elemzője szerint a miniszterelnök „kihasználhatja” Iohannis távollétét, ez idő alatt ugyanis időt nyerhet új tárcavezetőket keresni a lemondott miniszterek helyére. Ebben segítségére lehet Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök, aki szerdán védelmébe vette Grindeanut és kormányát, hibának nevezve a PSD-nek a politikai támogatás megvonásáról szóló döntését.

A kommentátor megjegyezte, a szociáldemokraták pártelnöke, Dragnea csak úgy tudja távozásra kényszeríteni Grindeanut, hogy bizalmatlansági indítványt terjeszt be a parlamentben. Az elemző szerint amennyiben Grindeanunak sikerül új kabinetet kialakítania, nem biztos, hogy a PSD és az ALDE kiáll majd Dragnea mellett és megszavazza a bizalmatlansági indítványt.

A Romania libera című napilap elemzője szerint a miniszterelnöki ambíciókat dédelgető, de korrupciós ügyei miatt jogi okokból a kormányfői széket elfoglalni nem tudó Dragnea azért kezdeményezte a Grindeanu-kormány leváltását, mert minden áron bizonyítani akarja, hogy továbbra is „ő a főnök”.

Az elemző szerint Dragneát zavarja, hogy Grindeanu népszerűségi indexe egy legutóbbi felmérés szerint magasabb az övénél, illetve az is dühíti, hogy Grindeanu, valamint Tudorel Toader igazságügyi miniszter nem hajlandók leváltani a legfőbb ügyészt és a korrupcióellenes főügyészt. Emellett a büntetőtörvénykönyvet sem akarják úgy módosítani, hogy Dragnea megszabaduljon a jelenleg ellene zajló büntetőjogi eljárástól, amelyben hivatali visszaéléssel gyanúsítják – olvasható a Romania liberaban.

Az államfő a kormánypártoktól vár megoldást

Klaus Iohannis román államfő a kormánypártoktól vár megoldást a szociálliberális koalíció „belső válságára”, rámutatva, hogy egyelőre még nem állt elő olyan helyzet, amelyben az alkotmány szerint az államfőnek kell lépnie – tudatta csütörtökön Madalina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője.

Iohannis szóvivője elmondta: az elnök tudomásul vette, hogy a koalícióban elégedetlenség állt elő a kormány tevékenységével kapcsolatban, és a teljes kabinet leváltását akarják. Ugyanakkor felszólította a kormánykoalíciót, hogy a politikai bizonytalanság megelőzése érdekében mielőbb oldja meg belső válságát. „Ez a koalíciót alkotó pártok kizárólagos felelőssége” – nyomatékosította szóvivőjén keresztül az államfő.

Egy kormánytag megbízatása akkor szűnik meg, ha lemond, felmentik, elveszíti választójogát, megsérti az összeférhetetlenségi előírásokat vagy meghal. Ha a kormányfő az említett helyzetek egyikébe kerül, a felmentés kivételével, vagy képtelenné válik feladata ellátására, akkor az államfő egy másik kormánytagot nevez ki ideiglenes miniszterelnöknek, aki az új kormány megalakulásáig marad tisztségben – idézte az elnöki szóvivő az alkotmányos előírásokat, rámutatva: ezen helyzetek egyike sem állt elő.

Amikor a miniszterelnöki tisztség megüresedik – vagy lemondás vagy a parlament által elfogadott bizalmatlansági indítvány nyomán -, akkor az államfő késedelem nélkül elindítja egy új kormányfőjelölt megbízásához szükséges alkotmányos eljárást – szögezte le az elnöki hivatal szóvivője.

A koalíciós pártok úgy próbálják kikényszeríteni Grindeanu távozását, hogy valamennyi miniszterüket lemondatták szerdán, lemondó leveleik azonban még nem kerültek az államfő elé, aki hivatalosan is felmentheti őket. A Szociáldemokrata Párt végrehajtó bizottsága azt is határozatba iktatta, hogy kizárják a pártból azokat, akik olyan kormányban vállalnak tisztséget, amelyet a párt nem támogat. Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kellene bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »