Katar kivonta katonáit a vitatott határövezetből

Katar bejelentette szerdán, hogy kivonta katonáit a vitatott hovatartozású eritreai-dzsibuti határövezetből, de magyarázatot nem adott a lépésre.

A 450 katari katona egy hegyvidéki átkelőhelyet ellenőrzött Eritrea és Dzsibuti között – közölte a legjelentősebb eritreai fegyveres csoportnak, a Vörös-tengeri Áfár Demokratikus Szervezetnek a szóvivője. Miután a katari katonák elvonultak, a hely ellenőrzését eritreai erők vették át – tette hozzá.

Eritreának az Afrikai Unióhoz delegált nagykövete az AP hírügynökségnek azt mondta: a katari kivonulás előzménye, hogy több más országhoz hasonlóan Eritrea is megszakította diplomáciai kapcsolatait Dohával. Viszont Dzsibutival nem akarnak konfrontációt – tette hozzá.

Katar 2010-ben közvetített a két ország között a két évvel korábban kitört területi vitában.

Több olyan öböl menti országnak állomásoznak katonái mind Eritreában, mind Dzsibutiban, amelyek szaúdi vezetés alatt részt vesznek a jemeni lázadók elleni háborúban. A Jemenhez közeli két országból indítják egyes támadásaikat.

Kilenc térségbeli ország június elején megszakította diplomáciai kapcsolatait Katarral, amelyet megpróbálnak elszigetelni a világtól arra hivatkozva, hogy terroristákat támogat, és beleavatkozik a belügyeikbe. Bár a Perzsa-öböl menti viszályból egyelőre nem lett katonai konfliktus, Katar katonai ereje eltörpül két szomszédjáé, Szaúd-Arábiáé és az Egyesült Arab Emírségeké mellett, amelyek egyúttal a legjelentősebb ellenfelei ebben a vitában.

Friss cikkünk a témában: Egy kulcsfontosságú amerikai támaszpont sorsa vált kérdésessé

Forrás: MTI/AP/dpa/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek