Új kézben az internet úttörője

Közel egy éve tartó folyamat ért véget kedden azzal, hogy az amerikai Verizon konszern bejelentette: lezárta a Yahoo amerikai tartalomszolgáltató felvásárlását.

A Verizon 4,48 milliárd dollárért szerezte meg az internet egyik úttörő vállalatát, amelyet a Stanford Egyetem két hallgatója, Jerry Yang és David Filo indított el 1994-ben „Jerry és David útmutatója a világhálóhoz” néven. Pár hónappal később kapta meg a Yahoo nevet, ami a „Yet Another Hierarchically Organized Oracle” rövidítése.

A Verizon mobiltávközlési cég saját AOL internetes szolgáltatása és a Yahoo összevonásával kíván a Google és a Facebook versenytársává válni az online hirdetési piacon.

A Verizonhoz nem csatlakozik a céget az utóbbi öt évben irányító Marissa Mayer, akit 2012-ben igazoltak nagy reményekkel a Google-tól. A szanálás azonban nem sikerült, így a Yahoo ugyanúgy a Verizonhoz került, mint az egykori rivális AOL.

A Yahoo próbálkozott, de nem tudta ellensúlyozni a Google és a Facebook túlsúlyát. Marissa Mayer hiába indult bevásárlókörútra – a Yahoo felvásárolta többek között a Tumblr blogplatformot és a Flickr fotószolgáltatást -, és hiába jelentett be a múlt év elején komoly, mintegy 1700 embert – a dolgozók 15 százalékát – érintő leépítést. A számok nem javultak, és egyre nőtt a nagy részvényesek részéről a cégvezetésre nehezedő nyomás.

Mayer végül tavaly februárban „megadta magát”, bejelentette a Yahoo eladását. Szakértők szerint évtizedes rossz vezetés vezetett el a Yahoo függetlenségének megszűnéséhez.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »