A vártnál korábban kerül francia kézbe az Opel

Az Opel eladása a francia PSA konszernnek már július 31-éig befejeződhet. Az eredeti tervek szerint az üzletet év végéig kívánták nyélbe ütni.

A General Motors 2,2 milliárd euróért adja el veszteséges európai érdekeltségeit a PSA francia konszernnek. Ezt a két vállalat hivatalos közleményben jelentette be március elején, mely által új autóipari óriás születik a régióban. A cégek akkor azt mondták, hogy várhatóan év végéig fejeződik be az ügylet.

Csütörtökön azonban a GM jelezte, hogy a vártnál jóval korábban tető alá hozzák az eladást.

“Megerősítjük, hogy a tervek szerint 2017 második felében várható az üzlet lezárása: legkorábban július 31-e, a versenyhatóságok döntésének függvényében” – áll az Opel által kiadott nyilatkozatban.

A gyors lezárást azért tették lehetővé, mert a GM hivatalosan beleegyezett, hogy megvédje a gyári munkahelyeket azáltal, hogy múlt héten kötelező érvényű szerződéseket írt alá – mondta egy szakszervezeti forrás a Reutersnek.

A General Motors által aláírt egyezményekben szerepel, hogy a munkavállalók együttdöntési jogát átadja az újonnan alapított Opel Automobile GmbH-nak (ezt a céget fogják ugyanis értékesíteni a PSA-nak), valamint biztosította, hogy elegendő tartalékot hagyott a nyugdíjkötelezettségek finanszírozására.

A GM hosszú ideig tárgyalt a PSA-val európai érdekeltségének eladásáról, de csak február közepén szivárogtak ki az első hírek a tervezett ügyletről. A korábbi bejelentések szerint a PSA az Opel új tulajdonosaként érvényesnek tekintené a GM által a németországi munkahelyek megőrzésére, az üzemek fenntartására és a beruházások, fejlesztések folytatására vállalt garanciát.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek