Katari kapcsolattal gyanúsított személyeket tett terrorlistára négy ország

Négy arab ország a terroristákról vezetett listájára tett 59 természetes és 12 jogi személyt, akinek gyanújuk szerint kapcsolata van Katarral. Olyan országokról van szó, amelyek – öt további államhoz hasonlóan – a minap megszakították diplomáciai kapcsolataikat Katarral arra hivatkozva, hogy Doha terroristákat támogat és beleavatkozik a belügyeikbe.

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Bahrein erről szóló közös közleményét a szaúdi állami hírügynökség ismertette péntek hajnalban.

A listára tett természetes személyek között van Júszef el-Karadávi, a Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom egyiptomi származású, Katarban élő szellemi vezetője, a jogi személyiségek között pedig két olyan jótékonysági szervezet, amelyet Katar finanszíroz.

Katarhoz köthető személyek és szervezetek már korábban is szerepeltek ilyen listákon, mert Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek így büntette szomszédjukat az előző, 2014. évi Perzsa-öböl menti – hasonló – viszályban.

A listára most felkerült 18 katari állampolgár között üzletemberek, politikusok és az uralkodó család magas rangú tagjai is vannak. Öt líbiai van a névsorban – köztük Abdel-Hakim Belhadzs volt hadúr -, 26 egyiptomi, három kuvaiti, két jordániai, két bahreini, egy emírségekbeli, egy szaúdi és egy jemeni állampolgár. A jogi személyek között vannak olyan bahreini síita militáns csoportok, amelyeket az öbölbeli szunnita kormányok Iránhoz kötődőnek tartanak.

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mauritánia, Mauritius és a Maldív-szigetek a hét elején jelentette be, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Katarral. Katar tagadja, hogy terroristákat támogatna, egy meg nem nevezett tisztségviselője azt mondta pénteken: az ország betartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának terrorizmusellenes határozatait.

Vang Ji kínai külügyminiszter külön tárgyalt iráni hivatali kollégájával Mohamed Dzsavád Zaríffal a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) asztanai csúcstalálkozóján, és az új öbölbeli viszállyal kapcsolatban kijelentette, hogy a térség békéje és stabilitása minden országnak fontos, az érintett feleknek „megfelelő módon” meg kell oldaniuk a helyzetet – közölte pénteken a pekingi külügyminisztérium.

Betiltották az al-Dzsazíra hírtévét a szaúdi szállodákban

Betiltották a katari székhelyű pánarab hírtelevízió, az al-Dzsazíra adását a szaúd-arábiai szállodákban. A tilalmat elrendelő idegenforgalmi és nemzeti örökség hivatala pénteki közleményében arra figyelmeztetett, hogy százezer szaúdi rial (7,15 hétmillió forint) pénzbírsággal és működési engedélyük megvonásával sújthatók azok az idegenforgalmi létesítmények, amelyek nem tartják be az utasítást.

A tárca rendelkezése szerint törölniük kell a turisták számára hozzáférhető műholdas csatornák választéka közül azokat, amelyeknek szerkesztéspolitikája Rijád szerint „sértő a vallásra, az erkölcsi alapelvekre és a politikára” nézve Szaúd-Arábiában.

Szaúd-Arábia hétfőn, néhány órával azután, hogy négy szövetségesével együtt megszakította a diplomáciai kapcsolatait Katarral, már bezáratta az al-Dzsazíra szaúdi irodáit. A katari kormány által húsz éve alapított al-Dzsazíra, amely közel 80 irodát működtet világszerte és több nyelven sugározza adásait, az „arab tavasz” mozgalmainak szószólója volt. Bírálói szerint azonban szerkesztéspolitikája túlságosan kedvez az iszlamistáknak, sőt időnként a katari diplomácia eszközének tekintik.

Szaúdi irodáinak bezárására reagálva Musztafa Szuag, a tévé ügyvezető vezérigazgatója egyértelművé tette, hogy az al-Dzsazíra szerkesztéspolitikája nem fog megváltozni. Egyúttal tagadta, hogy adásaival a tévécsatorna beavatkozott volna az Öböl menti országok belügyeibe.

Az al-Dzsazírát csütörtökön erős kibertámadás is érte, s hírügynökségek ezzel összefüggésben arra emlékeztettek, hogy az Öböl menti viszály indítórugója is állítólag egy hackertámadás volt: Doha szerint kiberkalózok tették fel a tévé honlapjára azokat a katari emírnek tulajdonított megjegyzéseket, amelyek kiváltották a szomszédos arab országok haragját.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/dpa/AFP/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »