Kompromisszum lehet az ára Theresa May hazárdjátékának

Változatlan személyi összetétellel alakult meg péntek este az új brit kormány belső kabinetje, a kormányzásban pedig a Konzervatív Párt segítségére lesz a a Demokratikus Unionista Párt – kérdés viszont, hogy ennek viszonzásaként milyen engedményeket kell majd tennie a brit miniszterelnöknek.

A Downing Street bejelentése szerint továbbra is Philip Hammond tölti be a pénzügyminiszteri tisztséget, Amber Rudd a belügyminiszter, Boris Johnson a külügyminiszter, Sir Michael Fallon maradt a védelmi minisztérium élén, és David Davis vezeti a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások irányítására létrehozott tárcát.

A csütörtöki  előrehozott parlamenti választásokon a brit Konzervatív Párt ugyan elvesztette abszolút többségét, ennek ellenére Theresa May konzervatív párti miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy ő alakítja meg az új brit kormányt. May, aki előzőleg a londoni Buckingham-palotában járt, és kormányalakítási megbízást kért II. Erzsébet királynőtől, a Downing Streetre visszatérve közölte azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások a terveknek megfelelően tíz nap múlva elkezdődnek, és e tárgyalásokon az ő kormánya képviseli majd az Egyesült Királyságot.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Theresa May kitart menetrendje mellett, az uniós vezetők odaszurkálnak

Theresa May bejelentette, hogy a kormányzásban a Konzervatív Párt segítségére lesz barátja, és szövetségese, a legnagyobb észak-írországi protestáns britpárti erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP). A két párt hosszú évek óta erőteljes kapcsolatokat ápol, és ennek alapján „bízom abban, hogy képesek leszünk együttműködni az Egyesült Királyság egészének érdekében” – mondta rövid nyilatkozatában a brit kormányfő. May azonban nem tett említést a formális koalíció lehetőségéről.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a DUP a konzervatív brit kormány támogatásáért cserébe kér-e majd engedményeket elsősorban az új kormány Brexit-stratégiájának kialakításában, különös tekintettel arra, hogy a brit EU-tagságról tavaly rendezett népszavazáson Skócia mellett Észak-Írországban is arra szavazott a többség, hogy az Egyesült Királyság maradjon az Európai Unió tagja.

Arlene Foster, a DUP vezetője már korábban is többször kijelentette, hogy a párt nem támogatja a Konzervatív Párt által meghirdetett „kemény Brexit” politikáját. Ennek egyik sarkalatos eleme, hogy az Egyesült Királyság – legalábbis Theresa May korábban hangoztatott tervei alapján – az EU-tagság megszűnésével együtt kivonul az Európai Unió egységes belső piacáról is.

Theresa May a BBC televíziónak nyilatkozva péntek este elnézést kért azoktól a volt konzervatív képviselőktől, akik a választáson elveszítették alsóházi mandátumokat, és „akik ezt nem érdemelték meg”. Arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében a lemondás gondolata, a kormányfő kitérően azt mondta: a Konzervatív Párt szerezte a legtöbb képviselői helyet az alsóházban és a legtöbb választói szavazatot.

„E kritikus időszakban, a nemzet érdekében a kormányalakítás a kötelességünk, és én ezt fogom tenni” – fogalmazott Theresa May. Megerősítette, hogy a tervezett időpontban, június 19-én megkezdődnek az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalások.

Forrás: MTI

Friss hírek