Kivonják a német katonákat az incirliki támaszpontról

Kivonják az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalícióban tevékenykedő német alakulatot a törökországi Incirlik légi támaszpontról – döntött a német kormány szerdán.

A döntést azért kellett meghozni, mert Ankara nem engedi be a szövetségi parlament (Bundestag) képviselőit a támaszpontra. Ez elfogadhatatlan, mert a Bundeswehr – a német hadsereg – „a parlament hadserege”, a Bundestag rendelkezik felette – húzta alá a kormányülésről kiadott közlemény szerint Sigmar Gabriel külügyminiszter.  Hozzátette: ahol Bundeswehr-katonák szolgálnak, ott belépést kell biztosítani a parlamenti képviselőknek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

NATO-csúcs: Merkel ultimátumot adott Erdogannak

Erdogan érvényesíti Ausztria elszigetelésére irányuló szándékát

A Tornado felderítő repülőgépeket és légi utántöltő gépeket a 2015-ben kezdett küldetésben szolgáló mintegy 280 katonával együtt a jordániai Al Azrak támaszpontra helyezik át. A költözés miatt a felderítő gépek két-három hónapig, a légi utántöltő repülők két-három hétig nem vehetnek részt az IÁ állásai ellen légicsapásokat intéző koalíció műveleteiben.

Az áthelyezéshez jogilag nem szükséges a Bundestag hozzájárulása, mert a missziót engedélyező határozatban nem rögzítették a szolgálati helyet, de az ügy politikai jelentősége miatt valószínűleg újabb határozatot hoz majd.

Német katonák egy másik törökországi bázison, Konyában is szolgálnak, amely azonban NATO-támaszpontként is működik, és a németek az észak-atlanti szövetség keretében AWACS gépekkel végzett légtérellenőrző műveletekben vesznek részt. A kormány közleménye szerint a NATO-ban jelenleg nincs szó arról, hogy ki kellene vonni a német katonákat a konyai bázisról.

A török vezetés azért akadályozza a képviselők látogatásait, hogy nyomást gyakoroljon Berlinre. A nyomásgyakorlással elsősorban azt próbálja elérni, hogy adják ki a tavalyi puccskísérlet nyomán Németországba menekült katonatiszteket.

Angela Merkel német kancellár szerdán egy más ügyben – Bojko Boriszov bolgár kormányfővel folytatott tárgyalása után – tartott berlini tájékoztatóján a NATO történetében példa nélkül álló esettel kapcsolatban kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy nincs szó a feszült német-török kormányközi viszony további elmérgesedéséről.

Az Incirlik körüli vita a Bundeswehr-alakulat kivonásával lezárul, ami lehetőséget ad arra, hogy más ügyekre összpontosítsunk – mondta a kormányfő. Kiemelte, hogy Németországnak és Törökországnak egy sor területen közösek az érdekei, és szoros gazdasági kapcsolatok is összefűzik őket, ezért elengedhetetlen a párbeszéd folytatása.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »