Megvan, ki lesz Írország új miniszterelnöke

A 38 éves, indiai bevándorló apától származó Leo Varadkart választotta pénteken elnökének a jobbközép Fine Gael párt, és ő lesz tíz nap múlva Írország miniszterelnöke.

Leo Varadkar, aki az ország történelmének legfiatalabb kormányfője lesz, a szavazatok 60 százalékával került a párt élére, legyőzve Simon Coveney lakásügyi, területrendezési, közösségi és önkormányzati minisztert.

A jelenlegi szociálisügyi miniszter Enda Kennyt követi a kormányfői tisztségben, aki május közepén jelentette be a lemondását. A 66 éves Kennyt 2011-en választották meg kormányfőnek, és 2016 májusában választották újra. Parlamenti többség híján azonban a Fine Gael vezetője csak egy évig tudta a vezetni az ingatag ír kormányt.

Enda Kennyt csak négy parlamenti szavazás után, a független képviselők szavazatával tudták újraválasztani, valamint a legnagyobb ellenzéki párttal, a Fianna Faillel kötött megállapodás alapján, amelyben a párt vállalta, hogy nem akadályozza egy kisebbségi kormány létrejöttét. Cserébe a Fianna Fail elérte, hogy növeljék a közkiadásokat és függesszék fel a heves tüntetéseket kiváltó vízdíjakat.

A Kenny-kormány megszorító politikája keretében 2015-ben bevezetett vízdíj kiváltotta az írek elégedetlenségét, amikor a pénzügyi válságot megszenvedett országban már 2015-ben 7,8, 2016-ban pedig 5,2 százalékos volt a növekedés.

Kenny távozását sietette az is, ahogyan a februárban kipattant rendőrségi botrányt kezelte. Kormányát azzal vádolták meg, hogy hagyta, hogy a hivatalának dolgozói tönkretegyék egy leleplező rendőr jó hírnevét, akik tévesen vádoltak meg.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »