Az Öt Csillag Mozgalomnak áll a zászló

Mintegy 30 százalékos támogatottsággal az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom (M5S) ígérkezik az egyre közelebbinek tűnő olasz parlamenti választások győztes pártjának, amelyre főleg a vállalkozók, a fiatalok és a munkások voksolnak.

A La Repubblica balközép napilapban közölt adatok szerint az M5S támogatottsága jelenleg 28 és 30 százalék között mozog.

A 2009-ben civil mozgalomból lett párt a 2013-as parlamenti választásokon több mint 25,5 százalékot szerzett, és ezzel már akkor is a legnagyobb formációnak bizonyult, kormányra mégsem tudott kerülni, mivel elutasította a szövetséget más párttal.

A felmérés szerint az M5S fokozatosan növeli erejét Olaszország minden térségében és minden társadalmi osztályában. A humorista Beppe Grillo alapította politikai erő népszerűsége azonban elsősorban Itália középső (29 százalék) és déli részén (36 százalék) kiemelkedően magas. Ha most lennének a választások az M5S-re elsősorban a 18-29 év közötti olasz választók szavaznának (34 százalék), valamint a 30 és 44 év közötti szavazóréteg (36 százalék).

A párt széles támogatottságot élvez mindenekelőtt a vállalkozók között (43 százalék), és az M5S-re voksolna a 18 év feletti diákok 34 százaléka, a munkások 36 százaléka.

A felmérést kommentáló Ilvo Diamanti olasz szociológus szerint az M5S gyors és egyre növekvő sikerét éppen az általa képviselt politikai újdonság adja. Azok az olaszok választják az M5S-t, akik az összes többi pártban csalódva nem tudnak másra szavazni. Az M5S más pártokkal ellentétben nem területhez vagy társadalmi osztályhoz kötött, ezért szavazóbázisa a lehető legszélesebb: választói korábbi bal- és jobboldaliak egyaránt – magyarázta Ilvo Diamanti. Hozzátette, az M5S szavazói leginkább „szélsőséges centrumpártinak” nevezhetők.

A magukat M5S szavazóknak vallók 55 százaléka azt mondta, azért szavaz az M5S-re, mivel a politika jobban működik pártok nélkül. Példaképnek az „erős” politikusokat tartják, mindenekelőtt Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnököt.

Ötvenegy százalékuk befogadás helyett nem engedné be Olaszországba a migránsokat (ez az arány a többi párt szavazói között 40 százalék), negyvenöt százalékuk a migránsokat veszélyesnek tartja a közbiztonságra (más pártra szavazók között ez az arány 39 százalék). Az M5S-re voksolók 27 százaléka bízik az Európai Unióban, miközben a más pártokra szavazók 32 százaléka mondja ugyanezt. Az M5S támogatóinak 47 százaléka az olasz jobboldallal, 40 százaléka a baloldallal kötne választási szövetséget.

Megfelelő miniszterelnök-jelöltnek a párt két fiatal politikusát, Luigi Di Maiót, a mozgalom képviselőházi alelnökét (45 százalék) vagy Alessandro Di Battistát (32 százalék) tartják.

Elemzők szerint ha az M5S nyeri a következő olasz választásokat, akár kisebbségi kormányt is alakíthat. Más feltételezések szerint az M5S az Északi Liga pártjával készül koalícióra.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »