Meghátrálni látszik a venezuelai diktátor

Nicolás Maduro venezuelai elnök bejelentette csütörtökön, hogy a polgárok népszavazáson mondhatnak majd véleményt a majdani alkotmányozó nemzetgyűlés által készített alaptörvény-tervezetről.

„Az új alkotmány népszavazásra lesz bocsátva, hogy az emberek megmondhassák, egyetértenek-e vele, vagy sem” – mondta Maduro az állami tévében.

Július végén lesznek választások a Maduro által javasolt alkotmányozó nemzetgyűlésbe. Maduro a múlt hónapban jelentette be, hogy a testület 540 párton kívüli tagja közül 364 személyt területi alapon választanak meg, 168-et pedig társadalmi szervezetek képviselői választanak meg listákról, illetve nyolcan kerülnek be a testületbe a tősgyökeres indián lakosok közül.

Nicolás Maduro alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával és az alkotmány reformjával akarja megoldani a belpolitikai válságot. Az ellenzék szerint azonban Maduro és a kormányzó szocialisták a választási folyamattal arra tesznek kísérletet, hogy nekik kedvező többséget alakítsanak ki az alkotmányozó nemzetgyűlésben. Az ellenzék bojkottálni akarja az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását.

A világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező Venezuela súlyos gazdasági válsággal és a világ legnagyobb inflációjával küzd az olajárak zuhanása és a rossz gazdálkodás miatt. Hiány van a legalapvetőbb árucikkekből, élelmiszerekből, gyógyszerekből, és a gyermekhalálozás 30 százalékkal nőtt. Az országban március közepén élelmezési válsághelyzetet hirdettek.

Kapcsolódó cikkeink:

Országszerte április eleje óta folyamatosak az új választásokat követelő tüntetések, amelyekben eddig legalább 65-en életüket vesztették, több mint 2 ezer embert pedig őrizetbe vettek. A tüntetések azután kezdődtek, hogy az elnökhöz hű legfelsőbb bíróság március 30-i döntésének értelmében megpróbálta minden hatalmától megfosztani az ellenzék által uralt parlamentet. Habár a legfelsőbb bíróság később – komoly belföldi és külföldi bírálatokat követően – visszavonta határozatát, az ellenzéki képviselők és tüntetők ragaszkodnak a jogászok menesztéséhez.

Az ellenzék az államfőt okolja az országban kialakult súlyos gazdasági válságért, amely drámai mértékű ellátási nehézségekhez vezetett a kőolajban gazdag Venezuelában.

További cikkeink a témában:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »