Csökkenő utasforgalom és bevétel az Air Berlinnél

Tovább mélyül az Air Berlin német légitársaság pénzügyi válsága, a berlini társaság 2017 első negyedévében 60 százalékkal alacsonyabb adózott eredménnyel, és 300 milliós veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbihoz képest.

A társaság kedden a honlapján közölte eredményeit. Az adatok azt mutatják, hogy az Air Berlin 11 százalékkal kevesebb, 649 millió euró bevételre tett szert, az üzemelés költségei pedig 30 százalékkal 930 millió euróra drágultak az egy évvel korábbihoz képest. Emiatt az évek óta jelentős veszteséget termelő légitársaság az első negyedévben üzemi szinten 272 millió euró veszteséget termelt, az adózott eredmény pedig 293 millió euró veszteséget mutatott, ez 60 százalékkal rosszabb, mint egy évvel korábban. Az utasforgalom 11,4 százalékkal, 4,7 millióra csökkent, a járatok töltöttsége pedig 83,4 százalékról 80,5 százalékra mérséklődött.

A légitársaság közlése szerint már zajlanak az átalakítások, emiatt nem lehet az egy évvel ezelőtti teljesítménnyel összevetni a mostani eredményeket. Ezen átalakítások lényege, hogy a cég a hosszútávú, és az azokra ráhordó járatokra helyezi a hangsúlyt. A Bloomberg hírügynökség szerint az Air Berlin jelenlegi finanszírozója és 30 százalékos tulajdonosa, az Etihad külső pénzügyi szakértőket kért fel arra, hogy vizsgálják meg, mit tegyen a német légitársaságban lévő részesedésével.

Carsten Spohr, a rivális Lufthansa vezérigazgatója korábban azt mondta, átvenné az Air Berlint, ha az Etihad holding rendezné a cég adósságait. Hozzátette, hogy az esetleges átvétel után diszkont leányvállalatával, az Eurowings-zel üzemeltetné.

Cikkünk a témában: Komoly vetélytársat kap az Airbus és a Boeing

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »