Erőteljesen gyengül az SPD, vége a Schulz-hatásnak

Tovább csökkent a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) választói támogatottsága, egy vasárnap ismertetett felmérés szerint az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő pártot az öt évvel ezelőtti választáson elszenvedett vereségnél is nagyobb kudarc fenyegeti.

A meredeken csökkenő népszerűségű szociáldemokraták vezetőit már az előző kancellárjelölt, Peer Steinbrück is bírálja. A 2013-ban tartott Bundestag-választáson az SPD kampányát kormányfőjelöltként vezető Peer Steinbrück szerint a szociáldemokraták több súlyos hibát elkövettek, amióta Martin Schulz az év elején átvette az irányítást.

Szerinte a realitásérzék elveszítéséről tanúskodik, hogy márciusban a rendkívüli elnökválasztó kongresszuson a küldöttek a szavazatok 100 százalékával választották meg vezetőjüknek az Európai Parlament volt elnökét. Az ellenszavazat és tartózkodás nélküli támogatás azt mutatta, hogy a párton eluralkodott a „Schulz-őrület” és az örömittasság, ami meglepte a választóközönséget.

Az SPD a második súlyos hibát az elveszített Saar-vidék tartományi választási kampányában követte el, amikor jelezte, hogy készen áll koalícióra lépni az NDK-s állampárt utódszervezetéből kialakult Baloldallal (Die Linke) és a Zöldekkel. A pártok színe alapján vörös-vörös-zöld koalíciónak nevezett felállás egy nyugati tartományban egész egyszerűen elfogadhatatlan a választók számára – húzta alá Peer Steinbrück. Szerinte inkább egy szociálliberális – a liberális FDP-vel kötendő – koalíció mellett kellet volna letenni a garast.

A Bild am Sonntag című vasárnapi lapban ismertetett új közvélemény-kutatási adatok szerint az SPD a szavazatok 25 százalékát gyűjtené össze, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, ami 1 százalékpontos csökkenés az egy héttel korábbihoz képest, és elmarad a 2013-ban elért 25,7 százalékos választási eredménytől is.
A felmérést készítő Emnid intézet mérései szerint a szociáldemokraták népszerűsége a Martin Schulz színre lépésével megindult erősödés révén április elején 33 százalékon tetőzött, és azóta hetente legalább 1 százalékponttal süllyed.

A legnagyobb vetélytárs, az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség – az SPD jelenlegi koalíciós társa – viszont kikerült a menekültválság révén kialakult népszerűségi hullámvölgyből, második hete 38 százalékon áll, megközelítve a 2013-ban elért 41,5 százalékot.

Amennyiben közvetlenül lehetne kancellárt választani, Angela Merkelre 52 százalék, Martin Schulzra 29 százalék szavazna. Februárban még Schulz vezetett 46:40 százalékos aránnyal.

A Bundestag ellenzéki oldalán a Zöldek 1 százalékponttal 8 százalékra erősödtek, a Baloldal 1 százalékponttal 8 százalékra gyengült. A Bundestagba bejutna a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) is, amely harmadik hete 8 százalékon stagnál. Az FDP visszaszerezné 2013-ban elveszített képviseletét a szövetségi parlamentben, egy százalékponttal erősödve 8 százalékon áll, ami hétéves csúcs, 2010 óta a legnagyobb támogatottság. Más párt nem lépné át az 5 százalékos bejutási küszöböt.

A felmérést május 18. és 23. között végezték 1703 ember megkérdezésével, az adatok a szavazókorú népességre nézve reprezentatívak.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »