Húszmilliárd euróba kerültek tavaly a menekültek a németeknek

A német szövetségi kormány több mint húszmilliárd eurót fordított 2016-ban a menekültügyre szerdán ismertetett adatai szerint.

A tartományoknak és helyi önkormányzatoknak szövetségi forrásból juttatott menekültügyi támogatásokról a szövetségi parlament (Bundestag) felkérésére összeállított jelentés szerint tavaly mintegy 20,3 milliárd eurót költöttek a menekültügyre a szövetségi költségvetésből.

Ennek legnagyobb részét – több mint 11 milliárd eurót – nem a tartományok és önkormányzatok támogatására, hanem a szövetségi kormány önálló menekültügyi tevékenységére fordították. Ezen belül a pénzügyminisztérium adatai alapján 7,1 milliárd eurót nem is Németországban költöttek el, hanem a menekülés okainak felszámolását célzó erőfeszítésekre és a hazájuk térségében élő menekültek támogatására fordították, például az EU-Törökország menekültügyi megállapodás keretében.

A Németországban tartózkodó menedékkérők és menekültek ellátásáért felelős tartományok és helyi önkormányzatok 9,3 milliárd euróhoz jutottak. Ebből a legnagyobb tételt – 5,2 milliárd eurót – az elhelyezés, ellátás költsége tette ki, további 2 milliárd eurót pedig az integrációs és a német nyelvi kurzusokra fordítottak.

A menekültügy miatt nem kellett megszorításokat bevezetni vagy más területről átcsoportosítani forrásokat, és a migrációs válság folytatódása ellenére tavaly is többlettel zárt az államháztartás: 311,2 milliárd euró kiadás mellett 317,4 milliárd euró bevétel keletkezett, a többlet így 6,2 milliárd eurót tett ki.

A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 280 ezer menedékkérő érkezett  Németországba, ez alig egyharmada a 2015-ös 890 ezernek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »