Fogyatkoznak az Iszlám Állam katonái Szíriában

Az Iszlám Állam terrorszervezet több parancsnoka, köztük a „hadügyminisztere” is életét vesztette a szíriai hadsereg hadműveleteiben Aleppótól keletre – jelentette szerdán a szíriai állami média egy katonai forrásra hivatkozva.

A szíriai hadsereg közlése szerint az aleppói katonai repülőtér környéki harcokban az IÁ több mint háromezer harcosa esett el vagy sebesült meg az elmúlt három hónapban. Az IÁ által kikiáltott „kalifátus” megölt „hadügyminiszterét” Abu Muszab al-Maszri néven említik a híradások. A jelentések szerint összesen 13 parancsnokkal végeztek a kormányerők Aleppónál, és vannak köztük szaúdi és iraki állampolgárok is. Az IÁ egyelőre nem erősítette meg Maszri halálhírét.

Maszri elődje, Abu Omar as-Sisani tavaly halt meg, a Pentagon szerint valószínűleg amerikai légicsapásban. Az IÁ júliusban megerősítette halálhírét, de azt állította, hogy az iraki Moszulnál zajló harcokban esett el.

A grúziai születésű Sisani, akinek ez a felvett neve (arabul azt jelenti: Omar, a csecsen), a csecsenföldi háború idején a lázadók oldalán harcolt az orosz hadsereg ellen, később csatlakozott a grúziai reguláris haderőhöz, majd Észak-Szíriában bukkant fel egy külföldi harcosokból álló csapat parancsnokaként, és gyorsan az Iszlám Állam egyik legfontosabb parancsnoka lett.

Közben a SANA szíriai hivatalos hírügynökség a szíriai hadsereg szóvivőjére hivatkozva közölte, hogy a szíriai kormányerők és az őket támogató fegyveres csoportok az elmúlt három hónap alatt az IÁ több mint 3000 terroristáját öltek meg vagy sebesítették meg az Aleppótól keletre található adzs-Dzsarah katonai repülőtér környékén zajló harcokban.

A szíriai hadsereg szóvivője szerint a kormányerők a repülőtér visszafoglalása során az IÁ 24 páncélozott járművét, 11 robbanószerrel megpakolt járművét, kilenc lőszerraktárát és hat tüzérségi lövegét semmisítették meg, továbbá a terrorszervezet több mint 60 helyi harcállását számolták fel.

A szíriai kormányerők még május 13-án foglalták el az említett katonai repülőteret, ugyanakkor annak térségében tovább folytatódtak a harcok, melyek a repülőtér környékén található kerületektől egészen az Eufrátesz duzzasztógátjáig terjedtek ki. A térségben az elmúlt három hónap során a szíriai hadsereg közel 170 falut szabadított fel.

A szíriai hadsereg jelentése szerint a kormánycsapatok a repülőtér visszafoglalása után az Aleppótól mintegy 100 kilométerre keletre található Meszkene felé nyomulnak előre, mely az IÁ egyik utolsó fellegvára a duzzasztógát környékén. Meszkenéből pedig egyenes út vezet a Szíria legnagyobb gátjának számító Tabka-gáthoz és az ahhoz közeli, azonos nevű városhoz, amelyeket május 10-én foglalt vissza az IÁ-tól az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »