Az Iszlám Állam vállalta a manchesteri merényletet, újabb fenyegetések

Az Iszlám Állam (IÁ) jelentkezett a manchesteri robbantás elkövetőjeként, a dzsihadista szervezet közösségi portálokon tette közzé az ezt ismertető videofelvételt – közölte kedden az Akbar Irak internetes portál. A hírt először a TASZSZ orosz hírügynökség közölte, később más forrásból nyugati hírügynökségek is megerősítették.

„A kalifátus egyik katonája képes volt egy robbanószerkezetet elhelyezni, ahol Manchester városában a keresztesek összegyűltek” – ismertette a Reuters brit hírügynökség a dzsihadisták által a Telegram internetes oldalra kitett közleményt. A közleményt az Amak, az Iszlám Állam félhivatalos hírügynöksége nyomán a dpa német hírügynökség is ismertette. A dzsihadisták szerint a merényletben 70 ember sebesült meg.

A közlemény szerint a támadás célja „Isten vallásának a megbosszulása, a hitetlenek megfélemlítése és a muszlimok földjén elkövetett támadásaik viszonzása” volt. A közlemény további merényleteket helyezett kilátásba. A SITE amerikai hírszerzési portál szerint az IÁ-hoz közel álló közösségi médiában látható videón a merénylet állítólagos elkövetője beszél.

Az Iszlám Állam korábban hatalmas területeket tartott az ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Mára visszaszorította az ellene felvonult nemzetközi katonai koalíció, de még mindig a birtokában van például a szíriai Rakka – ahol a központja is van – és az iraki Moszul nyugati része.

Őrizetbe vettek kedden egy 23 éves férfit az előző éjjel a manchesteri rendezvényközpontban elkövetett robbantással összefüggésben – jelentette a BBC brit televízió.

„A manchesteri arénában múlt éjjel történt incidenssel kapcsolatban megerősíthetjük, hogy őrizetbe vettünk egy 23 éves férfit Manchester déli részén” – tudatta a Twitter mikroblog portálon a manchesteri rendőrség, de közelebbi részleteket nem közöltek.

Az IÁ több támogatója kifejezte örömét a közösségi médiában a manchesteri merénylet miatt. Egyikük azt írta az áldozatokra utalva a SITE szerint: „ízleljék meg, hogy mit élnek át a gyengék Moszulban és Rakkában, amikor bombázzák és tűz pusztítja őket”.

A manchesteri fedett aréna előcsarnokában, egy könnyűzenei koncerten hétfőn este elkövetett robbantásban 22-en meghaltak – köztük gyermekek -, és 59-en megsebesültek. A brit rendőrség szerint a terrortámadást egy férfi követte el házi készítésű pokolgéppel, és ő maga is meghalt.

A manchesteri robbantás hátterének mihamarabbi felderítését és a tettesek szigorú felelősségre vonását sürgeti a cseh kormány.

A cseh külügyminisztérium értesülései szerint a manchesteri koncertnek cseh nézői is voltak, de Prágának egyelőre nincsenek olyan információi, hogy az áldozatok vagy a sebesültek között cseh állampolgár is lenne.

A külügyminisztérium ismételten felszólította a külföldre utazó cseh állampolgárokat, hogy regisztráltassák magukat a tárca erre a célra létrehozott nyilvántartásában, ami problémák esetén nagyon sokat segíthet a hatóságoknak.

Forrás: MTI/TASZSZ/AP/Reuters/dpa/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »