Tovább gyűrűzik az osztrák koalíciós válság

Vita zajlik az új alkancellár személyéről Ausztriában. Sebastian Kurz külügyminiszter, az Osztrák Néppárt (ÖVP) új elnöke Wolfgang Brandstetter igazságügyi minisztert javasolja az alkancellári pozíció betöltésére, azonban Christian Kern szociáldemokrata kancellár ezzel nem ért egyet.

Kurz indoklása szerint Brandstetter “megbízható és jó választás”, hiszen miniszterként konstruktív munkát folytat és eddig nem vett részt a koalíciós vitákban. Az ÖVP elnöke egyúttal reményét fejezte ki, hogy a nagyobbik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) is elfogadja a döntését.

Brandstetter kedden parlamenti felszólalásában arról beszélt: kész elvállalni a tisztséget, hogy a kormány előtt álló feladatokat “méltó és együttműködő” formában tudják befejezni. “Nem személyes ambíció hajt, hanem a már kitűzött tervek végrehajtása” – mondta.

Kurz a gazdasági miniszteri poszt betöltésére Harald Mahrert, a néppárti gazdasági államtitkárt javasolta.

Reinhold Mitterlehner eddigi alkancellár a múlt héten jelentette be, hogy lemond minden tisztségéről. Mitterlehner a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke is volt, továbbá betöltötte a tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszteri posztot is az alkancellári megbízatás mellett. Mitterlehner továbbra is betölti az alkancellári és a miniszteri posztot, míg nem döntenek az utódjáról.

Az alkotmány szerint a kancellár tesz javaslatot az államfőnek az új kormánytagok, így az alkancellár személyéről is.

Kern kancellár, az SPÖ elnöke kitart amellett, hogy Sebastian Kurznak kell ellátnia az alkancellári feladatokat. Indoklása szerint az várható el az ÖVP elnökétől, hogy vállalja az országért a felelősséget. “Ez nem pókerjátszma” – jelentette ki Kern, aki Mitterlehner lemondása után már “reformpartnerséget” ajánlott Sebastian Kurznak.

Alois Stöger szociális miniszter (SPÖ) szerint “álságos” Brandstetter a jelölése az alkancellári posztra, hiszen “Brandstetter nem is tagja az ÖVP-nek”.

Kurz az Ö1 rádiónak kedden úgy nyilatkozott, hogy hétfőn “nagyon jó” megbeszélést folytatott a kancellárral azokról a programpontokról, amelyeket Christian Kern még meg akar valósítani a kormányzati munka során. Kurz meglátása szerint ezen lépések nagy részét a következő hetekben fel tudják dolgozni. A Kurier című lap keddi száma szerint a kancellár által kiemelt programpontok között a munkanélküliség elleni küzdelem, egészségügyi és oktatásügyi lépések, a külföldi vállalatok megadóztatása és az ösztöndíjprogram átalakítása is szerepel.

A kancellár kedden a szinte biztosra vehető előrehozott választás időpontjáról is egyeztet az ellenzéki pártok képviselőivel. A megbeszélésen részt vesz az ÖVP is.

Az ellenzéki pártok vezetői már előző nap megállapodtak abban, hogy – feltehetőleg szerdán – az előrehozott választásra vonatkozó közös indítványt nyújtanak be a parlamentnek. A pontos időpontról még nem döntöttek, de az október 8-i vagy 15-i dátumot emlegetik. Az ÖVP és az SPÖ frakcióvezetője is támogatásáról biztosította az indítványt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek