Egyre biztosabb az OPEC-megállapodás meghosszabbítása

Oroszország és Szaúd-Arábia közös közleményben szállt síkra amellett, hogy kilenc hónappal, 2018 március végéig hosszabbítsák meg a nagy olajexportőr országok kitermeléscsökkentési megállapodását.

A közleményt azt követően adták ki, hogy a világ két legnagyobb olajexportáló államának szakminiszterei, Alekszandr Novak orosz és Hálid al-Falih szaúdi energetikai miniszter hétfőn Pekingben megbeszélést folytatott. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) tíz nap múlva, május 25-én tartja soron következő miniszteri értekezletét.

A két miniszter egyetértett abban, hogy az olajpiac stabilizálásának megteremtéséhez meg kell hosszabbítani a vezető olajkitermelő országok megállapodásának hatályát március 31-ig. Azt ígérték, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a globális készletek szintje az utóbbi öt év átlagára csökkenjen.

Megállapodtak abban is, hogy május 24-ig konzultációkat folytatnak a megállapodásban részes országokkal és más kitermelőkkel annak érdekében, hogy teljes konszenzust teremtsenek a 9 hónapos hosszabbításról.

A piacokat meglepte a szaúdi és az orosz energetikai miniszter bejelentésének időzítése és a közös közlemény erős szövegezése, a várakozások szerint a lépés hozzájárul ahhoz, hogy a nagy olajexportáló országok újabb megállapodásra jussanak a termelés korlátozásáról.

Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy naponta együttesen mintegy 1,8 millió hordóval csökkentik a kitermelést 2017 első felében. Az olaj világpiaci árát szinten tartotta az egyezség, de a felesleg nem tűnt el a piacról, a globális raktárkészletek továbbra is magasak, aminek következtében május elején újra 50 dollár alá süllyedt a hordónkénti olajár a határidős jegyzésekben.

Kapcsolódó cikkeink:

Szaúd-Arábia, az OPEC de facto vezetője és Oroszország, a világ legnagyobb olajkitermelője együttesen a világkínálat egyötödét adja, és az 50 dollár alatti ár miatt gyorsan mozgásba lendültek. Iparági források már a múlt hét elején jelezték, hogy a nagy olajexportáló országok kilenc hónappal vagy még több időre hosszabbítanák meg a kitermeléscsökkentési megállapodást.

Hálid al-Falih múlt hét hétfőn egy Kuala Lumpur-i konferencián úgy fogalmazott, a partnerekkel folytatott eddigi tárgyalások alapján bízik abban, hogy 2017 második felére és talán azon túlnyúló időtartamra meghosszabbítják az egyezséget. Alekszandr Novak ugyancsak támogatja a hosszabbítást, és úgy vélte, hogy „egy hosszabb időtartamra szóló hosszabbítás” segíthet az egészségesebb piaci helyzet megteremtésében.

A szaúdi-orosz egyezség hírére nőtt a globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a határidős jegyzésekben. Hétfő délelőtt már 2,5 százalékot meghaladó nyereségben álltak az árak, így a júliusi szállítású Brent 2,56 százalékos pluszban, 52,14 dolláron, a júniusi WTI pedig 2,63 százalékos nyereségben, 49,10 dolláron forgott.

Forrás: MTI/Reuters/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »