A kínai elnök szerint fontos a protekcionizmus elutasítása

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn több nemzetközi szervezetet is felszólított, hogy csatlakozzanak Kína Egy Övezet – Egy Út nevű kezdeményezéséhez, és egyben a protekcionizmus elutasításának fontosságát hangsúlyozta.

A Kínai Kommunista Párt főtitkára a Pekingben zajló Egy övezet, egy út nemzetközi tanácskozás második napján arról beszélt, hogy össze kell hangolni a politikákat a nemzetközi szervezetek, köztük az Ázsiai és Csendes-óceán Gazdasági Együttműködés, a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége, az Afrikai Unió és az Európai Unió fejlesztési céljaival.

„Javítanunk kell politikáink összehangolását, s el kell utasítanunk a más rovására fejlődés gyakorlatát”

– húzta alá Hszi azon a csúcstalálkozón, melyen 29 ország vezetője vesz részt.

Az Egy Övezet – Egy Út Kezdeményezés (Belt and Road Initiative) kereskedelmi infrastruktúra fejlesztési program két fő részből áll, a Selyemút Gazdasági Övezet (Silk Road Economic Belt) és a 21. Századi Tengeri Selyemút (21st Century Maritime Silk Road) programokból. A kezdeményezés a világ lakosságának hatvan százalékát felölelő és a világ termelésének egyharmadát adó régiókat foglalja magában.

Hszi vasárnap jelentette be, hogy országa 124 milliárd dollárral (mintegy 35 ezer milliárd forinttal) támogatná az Új Selyemút létrehozását. A kezdeményezés Kína globális vezető szerepét hivatott előmozdítani, s kibővítené az ázsiai ország kapcsolatait Ázsián kívül Afrikával, Európával és a világ többi részével. Bővebben

Kapcsolódó cikkeink:

„Nagyon nyitottsággal és együttműködéssel olyan megoldásokat kell találnunk, melyekkel mindenki jól jár, el kell kerülnünk a széttöredezettséget, tartózkodnunk kell az együttműködést akadályozó intézkedésektől és az exkluzív megállapodásoktól, és el kell utasítanunk a protekcionizmust” – hangoztatta Hszi hétfőn.

Az Egy Övezet – Egy Út kezdeményezést sokan tartják Kína válaszának a korábbi amerikai vezetés által támogatott csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezményre (TPP), amelyet viszont Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag megsemmisített azzal, hogy az Egyesült Államokat visszaléptette a megállapodástól. Ebben több csendes-óceáni ország részt vett volna, de Kína nem volt részese az egyezménynek.

Hszi világossá tette, hogy az Egy Övezet – Egy Út bárki számára nyitott. Úgy ítélte meg, hogy a világkereskedelem és a befektetések szintje továbbra is renyhe, és a gazdasági globalizáció ellenszélbe került.

„Egy egyre jobban egymásrautalt és kihívásokkal teli világban egyetlen ország sem képes megküzdeni egyedül a kihívásokkal és a világ problémáival” – hangoztatta a kínai pártfőtitkár.

Az Egy Övezet – Egy Út Fórumon 29 ország vezetői között ott van Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök és Paolo Gentiloni olasz kormányfő is. Emellett az ENSZ, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank vezetői is részt vesznek a vasárnap kezdődött kétnapos konferencián.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »