Kína horribilis összeget szán az Új Selyemútra

Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap jelezte: országa 124 milliárd dollárral (mintegy 35 ezer milliárd forinttal) támogatná a békére, a nyitottságra és a szabadkereskedelemre épülő Új Selyemút létrehozását. Hszi egyúttal a vetélkedés és a diplomáciai hatalmi játszmák régi modelljeinek elvetésére szólított fel.

Kína évek óta népszerűsíti az Övezet és Út nevű 2013-as kezdeményezését, amely az Ázsia, Afrika és Európa összekötését célzó dollárdmilliárdos projektekkel szerinte a globális fejlődés motorja lehetne. A kétnapos Egy övezet, egy út nemzetközi fórum a legfontosabb diplomáciai esemény idén Kínában, amely lehetőséget nyújt Hszinek, hogy megerősítse országa globális vezető szerepét a visszavonulót fújó és szabadkereskedelmi egyezményeket felmondó Egyesült Államokkal szemben.

“Az együttműködés nyílt fórumát kell létrehoznunk, és biztosítanunk kell a nyitott világgazdaság fenntartását és fejlődését” – mondta a csúcstalálkozó megnyitóján a kínai elnök. “A kereskedelem a gazdasági fejlődés fontos motorja” – tette hozzá.

A kínai elnök jelentős összegeket irányzott elő az Új Selyemút finanszírozására. Hszi további 100 milliárd jüant (4100 milliárd forintot) fektetne a már létező Selyemút Alapba, 380 milliárd jüant (több mint 15.500 milliárd forintot) szánna kölcsönökre és 60 milliárd jüannal (2460 milliárd forinttal) támogatná a fejlődő országokat és a nemzetközi intézményeket az Új Selyemút országaiban. A kínai vezető egyúttal 300 milliárd jüan (12.300 milliárd forint) erejéig bátorítaná a pénzintézeteket tengerentúli jüan alapjaik kiterjesztésére.

Nyugati diplomaták aggodalmukat fejezték ki a csúcstalálkozót és a terveket illetően, mert úgy vélik, hogy Kína ezek segítségével próbálja meg kiterjeszteni globális befolyását. Peking ugyanakkor visszautasította a vádakat, és azt mondta: a mindenki számára hasznot hajtó, kizárólag a jólét elősegítését célzó kezdeményezés nyitva áll azok előtt az országok előtt is, amelyek nem a selyemúton fekszenek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »