Obama figyelmeztette Trumpot Flynnel kapcsolatban

Megválasztása után Donald Trump amerikai elnököt figyelmeztette hivatali elődje, Barack Obama arra, hogy ne kérje fel nemzetbiztonsági főtanácsadójául Michael Flynn tábornokot.

Obama figyelmeztetéséről először az NBC televízió számolt be hétfőn reggel, azt megelőzően, hogy a déli órákban a szenátusban megkezdődött a volt hírszerzési csúcsvezető, James Clapper és az igazságügyi miniszter volt helyettese, Sally Yates szenátusi meghallgatása Donald Trump munkatársainak feltételezett orosz kapcsolatairól.

A volt elnök Michael Flynn tábornokra vonatkozó figyelmeztetésének tényét szokásos napi sajtóértekezletén Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője is elismerte. „Való igaz, hogy Obama elnök tudatta a megválasztott elnökkel, hogy nem igazán híve Flynn tábornoknak. Ám ez nem lepett meg senkit, tekintettel arra, hogy Flynn tábornok korábban Obama adminisztrációjában dolgozott, majd nyíltan bírálta a volt elnök hiányosságait, különösen azt, hogy nem volt stratégiája az Iszlám Állam legyőzésére” – fogalmazott Spicer.

Michael Flynn tábornok Barack Obama elnöksége idején valóban az elhárítás vezetője volt, ám 2014-ben Obama elbocsátotta őt. A tábornok aztán részt vett Donald Trump választási kampányában, s Trump megválasztása után ő lett az új elnök első nemzetbiztonsági főtanácsadója. Trump azonban néhány hét után lemondásra kényszerítette, mert a tábornok nem tájékoztatta őt a Washintonban akkreditált orosz nagykövettel történt találkozóiról és megbeszéléseiről, Mike Pence alelnököt pedig félrevezette e megbeszélések tartalmáról.

Kapcsolódó cikkeink:

Hétfőn reggel Trump két Twitter-bejegyzést is közzétett, és az egyikben utalt arra, hogy Michael Flynn korábban, az Obama-adminisztráció tagjaként, átesett a szükséges „legmagasabb szintű nemzetbiztonsági átvilágításon”. Trump azonban nem szólt arról, hogy a volt elnök szintén lemondatta Flynnt, és a novemberi választások után pedig tájékoztatta őt a tábornokkal kapcsolatos kételyekről.

Második Twitter-bejegyzésében az elnök megjegyezte: a szenátusi meghallgatáson fel kellene tenni a kérdést Sally Yates volt helyettes igazságügyi miniszternek, hogy tudja-e, vajon ki szivárogtatta ki a titkos információkat a sajtónak azt követően, hogy a Fehér Ház tanácsadójának, Don McGahnnek felvetette aggodalmait Flynn tábornokkal kapcsolatban.

Yates: „Gondoltuk, hogy Flynn tábornok kompromittálódott”

Sally Yates állítása szerint szintén figyelmeztette a Fehér Házat: Michael Flynnt zsarolhatják az oroszok. Yates az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) volt vezetőjével (az amerikai hírszerzés volt csúcsvezetőjével), James Clapperrel együtt jelent meg hétfőn a szenátus igazságügyi bizottságának egyik albizottsága előtt, hogy beszámoljon arról, milyen információi voltak Donald Trump elnök munkatársainak orosz kapcsolatairól, és minderről még kiknek volt tudomásuk.

„Gondoltuk, hogy Flynn tábornok kompromittálódott. Trump elnök első nemzetbiztonsági főtanácsadójáról feltételezték, hogy az oroszoknak van okuk megzsarolni őt” – mondta Yates. Január végén értesítette Don McGahn fehér házi tanácsadót arról, hogy Michael Flynn félrevezette Mike Pence alelnököt és a kormányzat más tisztségviselőit az oroszokhoz, köztük is Oroszország Washingtonban akkreditált nagykövetéhez fűződő kapcsolatairól, és ennek következében a Fehér Ház Oroszországgal összefüggő nyilvános állításai, állásfoglalásai nem voltak helytállóak – tette hozzá.

Sally Yates hétfőn megerősítette: Moszkva nagyon jól tudta, hogy Flynn félrevezette kollégáit, és ezt az információit akár fel is használhatta ellene.

Donald Trump februárban 18 napig habozott, mire lemondatta Flynnt. A hétfői szenátusi meghallgatáson a demokrata párti politikusok arról faggatták a volt helyettes igazságügyi minisztert, hogy vajon Trump elnök nem azért habozott-e, mert a környezetéből esetleg másnak is szoros kapcsolatai voltak orosz tisztségviselőkkel. Yates azonban hangsúlyozta: sem neki, sem munkatársainak nem volt tudomásuk arról, hogy Trump elnök környezetéből más is kapcsolatban állt volna oroszokkal, és nem voltak arra vonatkozó információik sem, hogy Flynn tábornok átadott-e titkosított információkat az orosz nagykövetnek.

Hasonlóképpen nyilatkozott a szenátusi bizottság előtt James Clapper. A DNI volt vezetője hozzátette: az oroszok „akár gratulálhatnak is maguknak, mert a legvadabb elvárásaikat is túlszárnyalták”. Mindazonáltal megállapította: ezek után az oroszok „felbátorodva érezhetik magukat, hogy a jövőben világszerte és még intenzívebben folytassák e tevékenységüket”.

Trump elnök a szenátusi meghallgatás után ismét Twitter-bejegyzést tett közzé. Ebben leszögezte: „Sally Yates ma végtelenül boldogtalanná tette a hamis híreket közlő médiát. Nem mondott semmi újat, csak a régi információkat ismételte meg”. „Az Oroszország-Trump összejátszás teljességgel kacsa” – jelentette ki. „Vajon mikor ér véget ez az adófizetők pénzén folytatott parádé?” – tette fel a kérdést.

A meghallgatáson a szenátorok faggatták Sally Yatest a Trump elnök által történt elbocsátásáról, James Clappert pedig Hillary Clinton sokat vitatott e-mail-botrányának részleteiről is. Clapper elismerte, hogy Clinton külügyminiszterként hanyagul kezelte elektronikus levelezését, vagyis nemcsak a biztonságos belső szerveren folytatott levelezést, és ezzel komoly aggodalomra adott okot.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek