Kína rakétakísérletet hajtott végre a Koreai-félsziget közelében

Kína kedden bejelentette, hogy új rakétát tesztelt a Koreai-félszigethez közeli Pohaj-tengeren. A bejelentést a dél-koreai elnökválasztás után egy nappal tették, a két ország közötti feszült viszony közepette.

A Pohaj-tengeri (a Sárga-tenger Pekinghez legközelebb eső belső öblében végzett) kísérleti rakétaindítás célja a fegyveres erők műveleti képességeinek javítása és a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyekre való hatékony válaszadás volt – közölte szűkszavú közleményében a kínai védelmi minisztérium. A minisztérium a rakétaindítás pontos időpontját nem közölte, csupán annyit tudatott, hogy a közelmúltban történt. A rakéta jellemzőiről semmilyen részletet sem közöltek.

Kína a múlt héten tiltakozott a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszer dél-koreai hadrendbe állítása miatt.

Peking hónapok óta bírálja az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését, amelyet az Egyesült Államok tavaly jelentett be, válaszul az észak-koreai nukleáris és rakétaprogramra. Kína szerint a rendszer lefedi területe egy részét, és így ez a rendszer csökkenti saját elrettentő erejét.

Keng Su-ang, a pekingi külügyminisztérium szóvivője a múlt héten kilátásba helyezte, hogy Kína meghozza az érdekeinek védelméhez szükséges intézkedéseket, ha folytatódik a THAAD telepítése.

A kínai védelmi tárca viszont kedden azt hangoztatta, hogy a kísérleti rakétaindításra az éves kiképzési program keretében került sor. A tesztet akkor hajtották végre, amikor bejelentették a dél-koreai elnökválasztás eredményét.

Ezen az előrejelzések szerint Mun Dzsae In liberális politikus, emberi jogi ügyvéd aratott földcsuszamlásszerű győzelmet, aki az Észak-Koreával folytatandó párbeszéd híve, és aki ellenezte az amerikai rakétavédelmi rendszer telepítését.

Egy minap megjelent könyvében Mun azt írta, hogy Szöulnak meg kell tanulnia nemet mondani Washingtonnak, igazságosabb és kiegyensúlyozottabb kapcsolatokat szorgalmazott az Egyesült Államokkal.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »