Újabb tisztogatási hullám indult Törökországban

Törökországban elbocsájtottak 107 bírót és ügyészt állásából, a helyi hatóságok azzal gyanúsítják őket, hogy közük volt a tavaly júliusi puccskísérlethez – közölte a török televízió pénteken. A beszámoló szerint a török hatóságok elfogatóparancsot is kiadtak ellenük.

A Reuters hírügynökség szerint ez már a harmadik tisztogatási hullám a Recep Tayyip Erdogan török államfő hatalmi jogkörének kiszélesítését eredményező, április 16-i népszavazás óta, amelynek lebonyolítása külföldi megfigyelők szerint nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Sokan bírálják a török népszavazást, de ez nem módosít az eredményen

Elcsalhatták a török szavazást: 2,5 millió voksot hamisíthattak

Múlt szombaton több mint 3900 embert menesztettek állásából a török közszolgálatban és a hadseregnél, emellett összesen 1628 embert vettek őrizetbe egy kiterjedt, országos szintű biztonsági művelet keretében – jelentették be a török biztonsági szolgálatok.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a hatalom átvételi kísérletért – Gülen ugyanakkor tagadja, hogy bármi köze lett volna ehhez.

Erdogan Trumpnál is bepróbálkozik Gülen kiadatásával

A helyi sajtó úgy tudja, hogy a letartóztatások mellett eddig összesen 145 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a hadsereg, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal. Az elbocsájtott bírák és ügyészek száma mára meghaladja a 4200-at.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »