Kínai befektetőtársaság lett a Deutsche Bank főrészvényese

A Deutsche Bank (DB) szerdai közleménye szerint a bank legnagyobb részvényesévé lépett elő a kínai HNA Group befektetőtársaság.

A HNA Group a bécsi C-Quadrat vagyonkezelő társaság közvetítésével 9,92 százalékos részesedésre tett szert a német kereskedelmi bankban, megelőzve az eddigi legnagyobb részvényest, a katari uralkodó család HNA befektetési társaságát, amely hat százalékos DB pakettel rendelkezik. A harmadik legnagyobb részvényes a Blackrock vagyonkezelő társaság közel hat százalékos részesedéssel.

A HNA az év elején kezdte meg a beszállást a DB részvényesei közé azzal a kinyilvánított szándékkal, hogy közel tíz százalékos pakett megszerzésével az egyik főrészvényesként a bank vezetésének törekvései mögé álljon. John Cryan, a DB vezérigazgatója márciusban nyolc milliárd eurós tőkeemelést hajtott végre a Deutsche Banknál, a kínai befektető társaság pedig a kibocsátás során 3,04 százalékról 4,76 százalékra növelte részesedését.

A HNA Group mint főrészvényes érdekeinek a képviseletében a C-Quadrat alapító-vezérigazgatója, Alexander Schütz helyet kapott a Deutsche Bank felügyelő bizottságában.

A kínai HNA Group befektetőtársaság egyebek között főként turisztikai, légiforgalmi és ingatlanpiaci befektetésekkel foglalkozik. A társaság pályázik a Frankfurt Hahn repülőtér megvásárlására is.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »