Mongólia egyelőre nem kap IMF-segítséget

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztotta az 5,5 milliárd dolláros mongol mentőcsomagról szóló döntést.

Az IMF eredetileg április 28-án döntött volna a mentőcsomagról. Ennek az elhalasztását azzal indokolta a washingtoni székhelyű szervezet, hogy az ország április közepén elfogadott idei költségvetésébe egy olyan kitételt is beemeltek a törvényhozók, amely szerint külföldi cégek csak mongol pénzintézeteken keresztül bonyolíthatják banki műveleteiket.

Neil Saker, aki az IMF képviselője Mongóliában, e-mailben küldött kommentárjában úgy fogalmazott, hogy „az IMF igazgatótanácsa azért halasztotta el a mentőcsomagról szóló döntést, mert meg kell vizsgálni az új előírás részleteit és azok hatásait”.

Februárban az IMF a kiterjesztett alapeszközéből (EEF) 440 millió dollárt hagyott jóvá Mongóliának a következő három évre. Ezen felül Japán és Dél-Korea együtt mintegy 3 milliárd dollár hitelt nyújt, a kínai jegybank pedig további három évre meghosszabbította a közel 2 milliárd dollárról szóló devizacsere- (swap) megállapodás hatályát. Bővebben

Mongólia gazdasága hat éve még a világon a legnagyobb ütemben, 17,3 százalékkal bővült, főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt azonban azóta megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések. A nemzeti valuta, a tugrik árfolyama meggyengült, további elértéktelenedésének a megakadályozása céljából tavaly augusztusban a jegybank rekordszintre, 15 százalékra emelte az alapkamatot. Az ország államháztartási hiánya eközben a GDP csaknem 21 százalékára emelkedett.

Tavaly a mongol hazai össztermék (GDP) 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 2,4 százalékos bővülés után.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »