Trump a héten újra nekifut az egészségügyi reformnak

Gary Cohn, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának vezetője bejelentette: a héten a törvényhozók elfogadhatják az új egészségbiztosítási törvényt.

Cohn a CBS televízió hétfő reggeli műsorában, a Fehér Házból élő adásban nyilatkozva közölte: nemcsak ő, hanem a Trump-kormányzat többi tagja is meg van győződve arról, hogy a héten meglesz az új törvény.

„Megvannak az egészségbiztosítási törvény elfogadásához a szükséges voksok? Szerintem megvannak. Ez egy nagyszerű hét lesz” – fogalmazott Cohn.

A CBS munkatársai a reggeli műsorban megkérdezték – egy másik interjúban – a Fehér Ház kabinetfőnökét, Reince Priebust is, aki szintén megerősítette, hogy a héten várhatóan megszavazzák az új törvényt. Roosevelt elnöksége óta ez lesz az első leggyorsabban megszavazott sarkalatos törvény” – tette hozzá Priebus.

Az új egészségbiztosítási törvény megszavazása nagy győzelmet jelentene Donald Trump elnöknek. Eredetileg elnöksége első száz napjában szerette volna megvalósíttatni, ám terve a republikánus tábor egyik csoportjának ellenállásán megbukott.

Az egészségügyben is az abszolút szabadpiac elveit hirdető libertárius csoport azért nem szavazta meg a törvényjavaslatot, mert az megőrizte az Obamacare – az előző elnök, Barack Obama egészségbiztosítási törvénye – néhány elemét.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A magát Szabadság Csoportnak nevező törvényhozói csoport azonban a múlt héten jelezte: tagjai meggondolták magukat, hajlandóak megszavazni a törvénytervezetet.

Gary Cohn a televíziós interjúban szólt Trump elnök adóreformjáról is, közölte, hogy a kormányzat a kongresszusban élénk egyeztetéseket folytat róla. Cohn leszögezte: az új adórendszer a középosztályt és a jövedelmüket tekintve alsóbb társadalmi rétegeket segíti majd.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »