Trump nem titkolja, hogy odavan a lőfegyverekért

Donald Trump amerikai elnök megerősítette támogatását a lőfegyverlobbinak, mondván: „van egy igaz barátotok a Fehér Házban”.

Az elnök az amerikai fegyverlobbi fő erejének számító Nemzeti Lőfegyver Szövetség (NRA) atlanti konvencióján mondott beszédet pénteken délután. 34 év után ő az első hivatalban lévő elnök, aki részt vett az NRA évente megtartott országos konvencióján. Legutóbb 1983-ban Ronald Reagan tisztelte meg a rendezvényt, és beszédet is mondott a korlátlan fegyverviselés joga mellett kiálló, nagyhatalmú szervezet tanácskozásán.

Trump, aki mindig is híve volt a szabad fegyverviselésnek és támogatója az NRA-nek, beszédében leszögezte: „támogattatok engem és támogatni foglak titeket”. Majd leszögezte, hogy az amerikai alkotmány második cikkelyében garantált fegyverviselési jog elleni, nyolc éven keresztül tartó támadásoknak vége. „A szövetségi hivatalok többé nem zaklatják a törvénytisztelő fegyvertulajdonosokat. A kormányzat többé nem próbálja meg aláásni az amerikaiaknak kijáró jogaitokat és szabadságotokat” – fogalmazott.

Beszédében az elnök megismételte a tavalyi választási kampányban tett ígéretét a fegyvertulajdonosok jogainak további kiszélesítésére és az elődje, Barack Obama idején bevezetett korlátozások feloldására. Februárban egyébként már tett is lépéseket: aláírta azt a rendeletet, amely ismét lehetővé tette, hogy a bizonyos mentális betegségekkel küszködők is vásárolhassanak fegyvereket.

Atlantában Donald Trump – az első kommentárok tanúsága szerint – sokakat meglepett azzal, hogy utalt a következő, 2020-ban esedékes elnökválasztásra. Kifejtette, hogy várható ellenfele a demokrata párti szenátor, Elizabeth Warren lesz, aki nem viseltetik baráti érzelmekkel az NRA iránt, és valószínűsíthetően korlátozná a fegyverviselési jogokat.

Ezzel Trump lényegében megerősítette azt is, hogy 2020-ben ismét indulni akar az elnökválasztáson. Elizabeth Warrent egyébként, akárcsak a tavalyi elnökválasztási kampány idején, ezúttal is Pocahontasnak nevezte. „Minden bizonnyal Pocahontas lesz a demokraták elnökjelöltje” – mondta utalva a massachusettsi szenátor indián gyökereire.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »