Egymásnak mennek a politikusok a cseh kormányban

Andrej Babis cseh miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter csütörtökön azzal vádolta Bohuslav Sobotka szociáldemokrata miniszterelnököt, hogy el akarja őt távolítani a pénzügyi tárca éléről, és ki akarja szorítani a politikából.

A miniszter, aki egyben a koalíciós ANO mozgalom elnöke, ezzel reagált a Deník című napilap csütörtöki közlésére, miszerint Sobotka kormányfő tanácsadói elemzést és háttéranyagot készítettek arról, hogyan gazdagodott meg Babis, aki jelenleg a második leggazdagabb cseh állampolgár. Az elemzés alapján a miniszterelnök kérdéseket akar feltenni Babisnak, és több probléma tisztázását várja – írja a lap.

„Meggyőződésem, hogy Sobotka így készíti elő a talajt a minisztérium éléről való eltávolításomra, politikai ellenfele likvidálására” – jelentette ki a pénzügyminiszter. Leszögezte: az őt ért bírálatok alaptalanok, mert vagyonát az összeférhetetlenségi törvény módosítása után januárban egy alapítványra íratta át, az általa vezetett minisztérium pedig sikeres, amit az ország pénzügyi mutatóinak alakulása bizonyít. Az ANO elnöke úgy véli: személye lejáratására irányuló előre megtervezett szociáldemokrata kampányról van szó, Sobotka az októberre kiírt képviselőházi választások előtt rá akarja tenni a kezét a pénzügyminisztériumra, hogy annak lehetőségeit pártja számára használja ki.

Csehországgal kapcsolatos cikkünk: A lítium nagyhatalommá teheti Csehországot

Bohuslav Sobotka szerint viszont mindössze arról van szó, hogy pártja tisztán szeretne látni a multimilliárdos Babis pénzügyeiben, és tisztázni szeretné a sajtóban felhozott vitás kérdéseket. „A szociáldemokraták vezette kormány sikeres, Babis zavaros pénzügyei viszont ellehetetleníthetik az eredményeket, és befolyásolhatják a képviselőházi választást” – indokolta álláspontját a szociáldemokrata miniszterelnök.

Milos Zeman cseh államfő október 20-ra és 21-re írta ki a képviselőházi választást. A felmérések szerint a választás nagy esélyese az ANO, amelynek támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, míg a szociáldemokratáké tartósan tíz százalékkal alacsonyabb.

Andrej Babis bejelentette: találkozót kért az államfőtől, hogy megvitassa vele a kialakult belpolitikai helyzetet. Zeman az utóbbi hónapokban lezajlott Sobotka-Babis vitákban rendre a pénzügyminiszternek adott igazat. A prágai sajtó szerint a kormánykoalícióban kialakult egyre nagyobb feszültség gyakorlatilag bénítja a kabinet munkáját, mert a felek semmiben sem tudnak megegyezni.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »