Megint meg kell menteni az Alitaliát

Az olasz állam áthidaló kölcsönt nyújt az Alitalia légitársaságnak, hogy mindaddig működni tudjon, amíg nem találnak vevőt a csőd szélére került cégnek.

Ezt Carlo Calenda gazdaságfejlesztési miniszter jelentette be szerdán, aki hozzátette: az állam fél évre elegendő pénzt, 300-400 millió eurót folyósít a légitársaságnak.

Az olasz sajtóban máris találgatások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki lesz az Alitalia vevője. Egyöntetű vélemény, hogy a Lufthansa, de a német cég hivatalosan még nem mutatta jelét az érdeklődésnek.

Carlo Calenda gazdaságfejlesztési miniszter egy szerdán elhangzott olasz rádióinterjúban arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon a Lufthansa lesz-e a kérő, azt válaszolta, hogy „remélem”.

A helyzetet bonyolítja, hogy az Alitaliát 2014 júniusában mentette meg a biztos csődtől az abu-dzabi székhelyű Etihad Airways azzal, hogy 49 százalékos részesedést vásárolt az akkor százmillió eurós veszteségeket produkáló légitársaságban.

Részletek

Az Alitalia azután került ismét a csőd szélére, hogy a légitársaság dolgozói elutasították a cég vezetősége és a szakszervezetek által közösen elkészített mentőcsomagot.

Április elején a légitársaság irányítása, a szakszervezetek és pénzügyi intézetek közös programot dolgoztak ki az Alitalia megmentésére, melyet véleményeztettek a dolgozókkal is. Hétfő este vált ismertté, hogy a munkavállalók 67 százaléka elutasította a földi személyzet 1700 fős létszámleépítését és a légi személyzet 8 százalékos bércsökkentését.

Forrás: MTI/Reuters/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »