Le Pen átmenetileg lemond a pártelnökségről

Marine Le Pen hétfő este átmenetileg lemondott pártja, a Nemzeti Front elnöki tisztéről.

Le Pen a vasárnapi francia elnökválasztáson a második legtöbb szavazatot kapta, és ezzel bejutott a második fordulóba, amelyen már csak két jelölt verseng. Riválisa Emmanuel Macron független, centrista politikus.

A jobboldali Le Pen már korábban is hangoztatta, hogy ő nem pártja elnökjelöltje, és az általa sürgetett intézkedések nem pártja programpontjai, hanem a sajátjai. „Mától nem vagyok tovább a Nemzeti Front elnöke. Elnökjelölt vagyok” – mondta a politikusnő a francia köztelevízió híradójában.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyezte, hogy Le Pen – a szavazatszerzés miatt – évek óta igyekszik megszabadulni attól, hogy pártja rasszista, antiszemita benyomást keltsen. Hétfői átmeneti lemondása a pártelnökségről is feltehetően szavazóbázisának szélesítését célozza.

A francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulóján a francia belügyminisztérium hivatalos végeredménye szerint Emmanuel Macron végzett az első helyen a voksok 24,01 százalékával, Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,3 százalékával. A második forduló május 7-én lesz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »