Komoly problémákkal küzdenek az olasz és görög regisztrációs központok

Ugyan sokat javult a helyzet a menedékkérőket fogadó regisztrációs központok (hot spotok) felállításával Olaszországban és Görögországban, a rendszer komoly problémákkal küzd, a körülmények továbbra sem megfelelőek az érkezők fogadására – tudatta kedden közzétett jelentésében az Európai Számvevőszék (ECA).

A helyzetértékelés szerint a hot spotok létrehozásával kezelhetőbbé vált a migrációs válság Olaszországban és Görögországban. Bár a rendszer felállítása hosszabb időt vett igénybe a tervezettnél, sikeresen megnövelték a két ország fogadókapacitását, javítottak a nyilvántartásba vételi eljárásokon, az érkezők azonosításán és biztonsági ellenőrzésén.

Görögországban mára mind az öt tervezett hot spotot működésbe helyezték, Olaszországban a tervezett hat létesítmény közül négy működik jelenleg, kettőnek pedig folyamatban van az építése.

Az ECA ugyanakkor megállapította: a létesítmények az uniós támogatások ellenére egyik országban sem voltak még alkalmasak nagyszámú ember megfelelő fogadására és elhelyezésére. Mint írták, nem áll rendelkezésre elegendő hely a kísérő nélküli gyerekek megfelelő elhelyezésére és aktáik feldolgozására sem. A becslések szerint 2016 szeptemberében Görögországban mintegy 2500, Olaszországban pedig több mint 20 ezer ilyen kiskorú tartózkodott. A kiskorúakkal való bánásmód javítása érdekében a jelentéstevők azt javasolták, hogy az Európai Bizottság kérje gyermekvédelmi tisztviselők kinevezését minden helyszínre.

Kiemelték továbbá, a menekültügyi eljárások végrehajtása gyakran lassú és számos akadállyal küzd, ami a hot spotok működésére is hatással lehet.

  • Korábban írtuk:

Az eredmények dacára sürgősen több erőfeszítésre, több szakértőre lenne szükség, Görögországban például folyamatosan többen érkeznek a hot spotokra, mint ahányan elhagyják azokat, ami jelentős túlzsúfoltságot okoz – hangsúlyozták a jelentésben.

Az Európai Bizottság 2015 óta több mint 350 millió euró szükséghelyzeti és 190 millió euró humanitárius támogatást nyújtott Görögországnak, Olaszország pedig 63 millió euró szükséghelyzeti támogatást kapott. Az ellenőrzés időpontjában nem állt rendelkezésre jelentés arról, hogyan használták fel ezeket a forrásokat a hot spotok támogatására.

Az Európai Unió független, külső ellenőreként az Európai Számvevőszék gondoskodik az uniós adófizetők érdekeinek védelméről, ellenőrzi, hogy a források beszedése és felhasználása során nem történt-e szabálytalanság, és segíti a pénzgazdálkodás javítását.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Theresa May még mindig nem adta fel

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be kedden, hogy "hosszú és őszinte" megbeszélést folytatott a brit kormányfővel, aki biztosítékokat akar kapni az Európai Uniótól arra, hogy az ír-északír határellenőrzés visszaállításának megakadályozását célzó tartalékmegoldás csak átmeneti időre alkalmazható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás