A Trumpchi-n nevet a fél világ

Amikor a GAC Motor kínai autógyártó felkészült arra, hogy belépjen az Egyesült Államok piacára, elképzelte a termék lokalizációjában és szabályozásában rejlő kihívásokat, de nem látta előre zászlóshajójának, a Trumpchi-nak nevében rejlő buktatókat.

A cég vezetői és anyavállalata, a Guangzhou Automobile Group most erősen azon gondolkodnak, hogy megváltoztatják a Trumpchi nevét, miután az a januári Detroiti Autószalonon nevetség tárgyává vált.

„Csak azt láttuk, hogy az emberek nevetnek és semmi mással nem foglalkoznak az autót illetően, csak ezzel az egyetlen részlettel. Képeket készítettek, melyeket ezután persze feltettek a Facebook-ra és így szépen elterjedt az interneten is a dolog. Mikor elolvastuk a visszajelzéseket, rájöttünk, hogy ez nem feltétlenül pozitív reklám a márka szempontjából” – mondta a Reuters-nek a GAC Motor Design igazgatója, Zhang Fan.

A Trumpchi egyébként a Chuanqi kínai névre hajaz, amely egy szójáték és a „legendás” szóra utal, valamint azt jelenti: valaki a jó szerencse felé halad.

A vállalat szerint az autó neve és az amerikai elnök közötti hasonlóság nem volt szándékos. Zhang elmondása alapján onnan jött az ötlet, hogy a „trump” legjobbat (adut) jelent, a „chi” pedig Kínára utal.

„Ez teljesen véletlen egybeesés, a név kitalálásakor ugyanis meg sem fordult a fejünkben, hogy Donald Trump valaha amerikai elnök lesz” – mondta Feng Xingya, a GAC csoport elnöke. „Először nem is gondoltunk a névváltoztatásra. Elvégre Trump az Egyesült Államok elnöke, akit az amerikaiak választottak meg, tehát csak nyerhetünk vele, ha a márkanév hasonlít rá, nem? Ám rá kellett jönnünk, hogy nagyon sokan nem szeretik” – fejtette ki Feng.

A Trumpchi autók általában olcsóbbak, mint hasonló kategóriájú külföldi vetélytársaik. A körülbelül egy évtizede létező márka eladásai az utóbbi időben emelkedtek, ami a gyorsan haladó minőségjavulásnak tudható be.

A dél-kínai autógyártó szerint várhatóan 2019-ben – két évvel később, mint amiben eredetileg reménykedett – belépnek az amerikai piacra, miután megváltoztatták a menedzsmentet. A vállalat azt állítja, hogy továbbra is olyan termékeken dolgozik, amelyek megfelelnek az amerikai szabályozási és piaci igényeknek.

  • Korábban írtuk:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »