Hollande beállt Emmanuel Macron mögé

Francois Hollande francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Emmanuel Macronra szavaz az elnökválasztás második fordulójában szemben azzal a kockázattal, amelyet a szélsőjobboldal jelent Franciaország jövőjére.

„A szélsőjobboldal bejutása ismét kockázattal jár hazánk számára. Egy ilyen kockázattal szemben mobilizáció szükséges és egyértelmű választás. Emmanuel Macronra szavazok” – mondta a francia elnök rövid televíziós beszédében.

A leköszönő szocialista államfő, aki a népszerűségvesztése miatt nem jelöltette magát újra, óva intett az Európai Unióval történő szakítás veszélyétől a radikális jobboldali Marine Le Pen győzelme esetén. A radikális jobboldali politikus ugyanis kivezetné Franciaországot az eurózónából és az uniós kilépésről népszavazást írna ki.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Európai Bizottság örül Macron továbbjutásának

Macron győzelme a gazdaságnak és a pénzpiacoknak is kedvez

Francois Hollande elítélte a Marine Le Pent jelölő Nemzeti Front programja megvalósításának következményeit is, amelyek szerinte a vásárlóerő közvetlen csökkenésével, munkahelyek ezreinek megszűnésével, a legkiszolgáltatottabbakat sújtó, példanélküli áremelkedésekkel járnának.

„Az ország kohézióját és szolidaritást megkövetelő terrorfenyegetettséggel szemben, a szélsőjobboldal alapjaiban osztaná meg Franciaországot és származása szempontjából megbélyegezné honfitársaink egy részét” – vélte a köztársasági elnök.

A végleges adatok szerint Emmanuel Macron centrista politikus végzett az első helyen az elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában a voksok 23,75 százalékával, míg Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje a második helyen futott be a szavazatok 21,53 százalékával.

A második fordulót május 7-én rendezik, az OpinionWay francia közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint Macron 61 százalékot szerezhet, míg Le Pennek 39 százalékot jeleznek előre.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »