Francia sajtó: politikai földrengés rázta meg az országot

A francia politikai berendezkedés földrengéseként értékelte hétfőn a francia sajtó a független Emmanuel Macron és a radikális jobboldali Marine Le Pen továbbjutását az elnökválasztás második fordulójába.

A vezető gazdasági napilap, a Les Échos szerint a földrengés egyben ugrás az ismeretlenbe, a választóknak ugyanis elegük lett a hagyományos politikai pártokból, és a múltat teljesen fel akarták számolni. „A választók vasárnap új lapot akartak nyitni a francia politikai életben, ahhoz képest, amely alapján az az V. köztársaság kezdete óta (1958) strukturálódott” – hangsúlyozta a lap.

A katolikus La Croix szerint „az eredmény földrengést jelent, amelynek utórengései tartósak lesznek”.

A liberális L’Opinion szerint teljesen új lapot nyitottak a francia választók az V. köztársaság történetében azzal, hogy április 23-án vasárnap, az elnökválasztáson kiejtették minden olyan politikai párt jelöltjét, amely az elmúlt évtizedekben kormányzott.

A konzervatív Le Figaro, amely a kampányban Francois Fillon jobboldali jelöltet támogatta, úgy látja, hogy a jobboldal „kiütéses vereséget” szenvedett, s elvesztett egy olyan választást, amely számára még néhány hónapja elveszíthetetlennek tűnt. A szerkesztőségi írás arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal sikertelen kormányzása után, miközben a változás iránti vágy még soha nem volt ennyire erős, a jobboldal a történetében először nem jutott be a második fordulóba.

A baloldali Libération címlapján Emmanuel Macron fotójával jelent meg, s a centrista jelölt politikai mozgalmának nevére utalva az Indulás felirattal, sugallva azt, hogy ő a második forduló favoritja.

„A második fordulóban a szociálliberalizmus áll szemben a nacionalizmussal, a nyitottság a bezártsággal, az egységes Európa a magára maradt Franciaországgal” – írta szerkesztőségi írásában a baloldali napilap, amely szerint „elviekben, valamennyi párt republikánusának köszönhetően a választás fiatal újonca le fogja győzni a gonosz mostohát”.

Laurent Jauffrin főszerkesztő ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a Nemzeti Front története legjobb eredményét érte el egy elnökválasztáson, s amennyiben a második forduló az elit és a nép közötti harccá változik át, senki nem lehet biztos az eredményben. „Egy új díszletben minden lehetséges, azaz vigyázat” – írta a Libération.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »