Sikerült mozgósítani a francia szavazókat, magas a részvételi arány

Sikerült az elnökjelölteknek mozgósítaniuk a választókat a francia elnökválasztás első fordulójában, a választásra jogosultak 28,54 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát a terrorfenyegetettség miatt fokozott biztonsági intézkedések mellett zajló választáson – közölte a belügyminisztérium.

Az arány az előrejelzéseknél magasabb, szinte megegyezik az előző, 2012-es elnökválasztás első fordulójában mért részvétellel, ami 28,29 százalék volt. Az eddig stabilnak tűnő részvételi arány elég magasnak számít Franciaországban (1981 óta a második legmagasabb), de nem éri el az tíz évvel ezelőtti rekordot. Akkor délig a jogosultak több mint 31 százaléka járult az urnákhoz, s a szavazás végén 83,77 százalékos volt a részvételi arány.

A távolmaradás 2002-ben volt a legjelentősebb, akkor délig a választóknak csak a 21,4 százaléka voksolt, s végül a felméréseket meghazudtolva és a szocialista Lionel Jospint maga mögé utasítva Jean-Marie Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front akkori elnöke került be a második fordulóba a jobboldali Jacques Chirac oldalán.

A délelőtti részvételi adatokban nem szerepel a külképviseleteken – ahol hosszú sorok alakultak ki – és a tengerentúli francia területeken leadott szavazatok száma, ahol mintegy egymillió választópolgár már szombaton szavazott. Ez utóbbi területeken szombat este 5 óráig az ötven százalékot sem érte el a részvételi arány, ami alacsonynak számít.

Csaknem 47 millió választópolgár választja ki vasárnap a 11 jelölt közül azt a kettőt, akik május 7-én a második fordulóban megmérkőzhetnek az államfői posztért. A szoros eredményt jelző felmérések szerint négy jelöltnek is esélye van arra, hogy bejusson a második fordulóba, s a mozgósítás a választás egyik meghatározó eleme lehet, miután a választásra jogosultak mintegy harmada az utolsó napokig a bizonytalanok táborát erősítette. Bővebben….

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen 2015 januárjában elkövetett merénylet óta a köztereken járőröző 7 ezer katona mellett több mint 50 ezer járőröző rendőr is biztosítja a 66 546 ezer választóhelyiséget, s a főbb elnökjelöltek is kiemelt rendőri biztosítást kaptak.

A francia hírtelevíziók tudósításai szerint a biztosítás régióként változó, a dél-franciaországi nagyvárosokban – például a tavalyi kamionos terrortámadás helyszínéül szolgáló Nizzában és Marseille-ben, ahol a hét elején vettek őrizetbe két radikális iszlamistát, akikről azt gyanítják, hogy az elnökválasztás alatt akartak merényletet végrehajtani – látványosabb a rendőri jelenlét a választóhelyiségek közelében, mint például Párizsban.

Három helyről, Besanconból, Strasbourgból és a Calais közeli Saint-Omerből is azt jelentették a Le Monde című napilap tudósítói, hogy ki kellett üríteni a választóhelyiségeket, mert gyanús gépkocsikat észleltek a közelben, de a helyszínre riasztott tűzszerészek végül nem találtak robbanóeszközöket.

Mind a 11 jelölt már délelőtt leadta a szavazatát: Emmanuel Macron az észak-franciaországi Le Toquet üdülőhelyen, ahol a centrista jelölt felesége egy családi ház tulajdonosa, Marine Le Pen pedig a közeli Hénin-Beaumont nevű kisvárosban, amely a radikális jobboldali jelölt székhelyének számít. Francois Fillon és Jean-Luc Mélenchon Párizsban szavazott, ahol a bejelentett lakcímük van.

Az első hivatalos eredmények a voksolás este nyolc órai befejezése után várhatók.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »