Az Iszlám Állam vállalta magára a tegnap esti párizsi támadást

A csütörtök esti párizsi lövöldözés körülményei terrortámadásra utalnak – nyilatkozta csütörtökön késő este Francois Hollande francia államfő.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a biztonsági erők maximálisan éberek lesznek, különös tekintettel az elnökválasztás e hét végi első fordulójára. Az államfő tudatta: péntek reggel összeül a biztonsági kabinet.

Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje, valamint Francois Fillon, a jobbközép jelöltje a lövöldözés után bejelentette: lemondják pénteki kampányrendezvényeiket. Fillon a kampány felfüggesztésére szólított fel.

Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték.

A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt. A lövöldöző személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, Brandet azt mondta: egyelőre nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy ki volt a támadó. Korábban arról érkezett hír, hogy a férfit korábban szélsőségesként azonosították a hatóságok, s a lakását már csütörtök este átkutatták.

Csütörtök este a Reuters brit hírügynökség azt jelentette, hogy egy másik gyanúsított ellen elfogatóparancsot adtak ki a francia hatóságok. A keresett férfi vonattal érkezett Belgiumból Franciaországba. A belügyi tárca tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló adatok szerint egyetlen támadó volt, de lehettek tettestársai.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként csütörtökön késő este. A terrorszervezethez köthető Aamák nevű hírügynökség jelentése szerint „Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája” követte el a merényletet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »