2018-tól talán le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós figyelését

Az Európai Bizottság bizakodó, hogy Románia eleget fog tenni azoknak a feltételeknek, amelyek teljesítésével le lehet zárni a román igazságszolgáltatás uniós figyelését – jelentette ki csütörtökön Bukarestben Frank Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke.

Az uniós végrehajtó szerv tisztségviselője Sorin Grindeanu román miniszterelnökkel és Tudorel Toader román igazságügyi miniszterrel tárgyalt Bukarestben, ahol egyebek mellett a román kormánynak a büntetőtörvénykönyv és a -perrendtartás módosítására vonatkozó törvénytervezeteiről tárgyalt. Timmermans elismerően szolt a készülő jogszabályról, és leszögezte, most a parlamenttől függ, hogy Románia a helyes úton maradjon, és visszafordíthatatlanná váljon az igazságszolgáltatás reformja.

Románia 2007-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és azóta Brüsszel a román – illetve a bolgár – igazságszolgáltatás reformját figyelemmel kíséri, évente jelentéseket készít, és ajánlásokat fogalmaz meg.

Timmermans elmondta: Románia az elmúlt tíz évben nagyon sokat fejlődött, és olyan eredményeket ért el, amit tíz évvel ezelőtt ő maga sem hitt volna. Hozzátette: Románia jelenleg a célegyenesben tart a reformfolyamattal. Reményét fejezte ki, hogy a bukaresti parlament támogatni fogja a Grindeanu-kormány által társadalmi vitára bocsátott, Btk.-t módosító törvénytervezeteket.

Az EB első alelnöke felidézte, az év elején Brüsszel „megijedt”, hogy az igazságszolgáltatási reformfolyamat leáll Romániában, utalva ezzel a Grindeanu-kormány által elfogadott, majd a nagyszabású romániai utcai tüntetések hatására visszavont Btk.-módosító sürgősségi kormányrendeletre, amely enyhítette a büntető törvénykönyv bizonyos cikkelyeinek szigorát.

Timmermans rámutatott: az azóta eltelt időszakban a Bukaresttel folytatott tárgyalások reményre adnak okot. Újságírói kérdésre válaszolva kerülte, hogy pontos határidőt mondjon, úgy fogalmazott, a közeljövőben tartja lehetségesnek az ellenőrzés lezárását. Meggyőződését fejezte ki, hogy ezt követően a román állampolgárok fogják követelni a korrupcióellenes harc folytatását, így ők képeznek garanciát arra, hogy Románia nem tér le majd a helyes útról.

A román miniszterelnök bízik abban, hogy az idei brüsszeli jelentés kedvező lesz Románia számára, és megteremti az alapját annak, hogy az Európai Bizottság lezárja 2018-ban Románia figyelemmel kísérését, megszünteti az úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmust (MCV).

Csütörtökön Calin Popescu Tariceanu, a román szenátus elnöke is tárgyalt Timmermansszal, és kijelentette, jó esély van arra, hogy az eljárás már 2018-ban lezáruljon.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tavaly februárban úgy nyilatkozott, hogy még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt lezárhatják a romániai reformok figyelemmel kísérését.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »