A dzsihadisták vegyi fegyvert vetettek be Moszulban

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei mustárgázt vetettek be az észak-iraki Moszulban egy iraki egység, valamint ausztrál és amerikai katonai tanácsadóik ellen – jelentette szerdán egy amerikai televízió internetes oldalán.

A CBS News beszámolója szerint az eset vasárnap történt. Huszonöt iraki katonát kellett egészségügyi ellátásában részesíteni. A tanácsadóknak nem esett bajuk, amit Malcolm Turnbull ausztrál kormányfő is megerősített. Elmondta, hogy az ausztrál katonák tanácsadóként működtek az iraki katonák mellett.

Az amerikai védelmi minisztérium szerint a támadás nem érte el célját. A vegyi fegyverek bevetése azt jelzi, hogy a dzsihadista fegyveresek kétségbe vannak esve, mert nem képesek megtartani állásaikat az iraki hadsereg offenzívájában.

Az IÁ két nap leforgása alatt most másodszor vetett be vegyi fegyvereket. Egy iraki tiszt elmondása szerint egy nappal korábban a dzsihadisták klórral töltött lövedéket lőttek ki Moszul nyugati részére. A katonákat gázmaszkokkal és más eszközökkel látták el hasonló támadások esetére.

Kapcsolódó cikkünk: Vegyi fegyvertől tartanak az amerikaiak Moszulban

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerint rendszeressé vált a vegyi fegyverek használata a terroristák által Moszulban, még a békés lakosság ellen is bevetik őket. Hozzátette, nem fér kétség ahhoz, hogy a dzsihadistáknak nemcsak a kereskedelemben kapható háztartási vegyszereik vannak – ilyen például klórgáz -, de valódi harci mérgeik is, mint a mustárgáz.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák tavaly október 17-én indítottak a támadást az Iszlám Állam iraki fellegvára, Moszul ellen, amelyet 2014-ben rohantak le a szélsőségesek, és ahol vezetőjük, Abu Bakr al-Bagdadi nem sokkal később kikiáltotta az Iszlám Állam „kalifátusát”. Az iraki hadsereg januárban visszafoglalta Moszul keleti felét, jelenleg pedig a város nyugati részét ostromolja, amelynek nagyjából felét már sikerült ellenőrzése alá vonni.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/Hszinhua/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »