Gyanúsan sok a török népszavazással kapcsolatos panasz

A legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) kedden hivatalosan is benyújtotta kérelmét a Legfőbb Választási Tanácsnak (YSK) arra vonatkozóan, hogy választási csalás miatt érvénytelenítse az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi referendum eredményét – írta a Hürriyet című török napilap kedden internetes oldalán.

Bülent Tezcan, a CHP alelnöke kedden törvénytelennek minősítette a népszavazás eredményét, miután a YSK a párt szerint 2,5 millió hivatali pecséttel el nem látott borítékot és szavazócédulát érvényesként számolt el a voksok összesítésénél. Mint mondta: mindenki tudja, hogy a referendumon az elnöki rendszert ellenzők győztek. Azt az eredményt, amelyet nyomással és fenyegetéssel nem tudtak elérni, a YSK-t bevetve próbálták elérni – tette hozzá. A CHP jelezte: ha szükséges, kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben.

Erdal Aksünger, a párt másik alelnöke, aki kedden korábban a YSK vezetőjével, Sadi Güvennel találkozott, a megbeszélés után azt nyilatkozta: az YSK feltétlenül összeül és döntést hoz a kérdésben. Aksünger jelezte: a jogsértések főként a kurdok lakta keleti és délkeleti országrészben történtek.

Kemal Kilicdaroglu CHP-elnök kedden Twitter-üzenetekben közölte: nem ismeri el és nem is fogja elismerni a referendum eredményét. Mint írta: április 16-án a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az YSK-val karöltve „népakarat elleni puccsot” hajtott végre. Hangsúlyozta: az elnöki rendszert ellenző szavazatok győzelmének bizonyítéka, hogy a választási tanács az érvénytelen igen voksokat érvényesnek számolta az összesítésnél.

A Hürriyet kedden arról is beszámolt, hogy Ankarában és Isztambulban emberek százai sorakoznak panaszaikkal az YSK helyi hivatalai előtt, ahová rohamrendőröket vezényeltek a biztonság fenntartása érdekében.

Az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttsége szerint a vasárnapi török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Részletek

Binali Yildirim török miniszterelnök szerint ugyanakkor a népszavazás során felmerült állítólagos szabálytalanságokról szóló pletykák felesleges erőfeszítések a referendum beárnyékolására, az alkotmánymódosítás néhány pontja pedig az eredmény hivatalos kihirdetése után máris életbe lép.

Máris sínen vannak Erdogan változtatásai, a szabálytalanságok csak pletykák

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »