Elcsalhatták a török szavazást: 2,5 millió voksot hamisíthattak

Akár 2,5 millió voksot is meghamisíthattak a vasárnapi török népszavazáson az Európa Tanács (ET) megfigyelő küldöttségének egyik osztrák tagja szerint.

A nem végleges adatok alapján 86 százalékos részvétel mellett a szavazók 51,34 százaléka igennel, 48,66 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amellyel jóváhagyták az államfői jogkörök jelentős kiterjesztését és a miniszterelnöki tisztség megszüntetését. Az ellenzék megkérdőjelezte a szavazás érvényességét, külföldi megfigyelők szerint pedig a voksolás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Az ET az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) közös megfigyelő küldöttséget alkotott a referendumon.

Alev Korun, az osztrák parlament zöldpárti képviselője az ORF rádiónak adott interjújában azt állította kedden: azon felül, hogy az alkotmánymódosítást ellenző politikai oldal nem kapott egyenlő kampánylehetőséget, a civil szervezetek nem szervezhettek kampányrendezvényeket, a szavazókat nem tájékoztatták pártatlanul a reform kulcsfontosságú vonatkozásairól, és az érvényben lévő szükségállapot miatt nem voltak meg egy valóban demokratikus népszavazás törvényes keretei, nagyban befolyásolhatta az eredményt az is, hogy nem sokkal az urnák lezárása előtt a központi választási bizottság változtatott a szavazatok összeszámlálásának módszerén a hitelesítés tekintetében.

Úgy döntöttek, hogy érvényesnek tekintik majd azokat a voksokat is, amelyeket nem a testület tisztségviselői által lepecsételt borítékba tett szavazólapon adtak le, hacsak nem bizonyítható a csalás ténye. Bővebben

Korun szerint a testület az érvényes választási törvénnyel ellentétesen tette lehetővé a pecsét nélküli szavazatok leadását, és ilyen voksból akár 2,5 millió is bekerülhetett az urnákba.

Kapcsolódó cikkünk: Sokan bírálják a török népszavazást, de ez nem módosít az eredményen

A képviselő azt is mondta: a főleg kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirban a rendőrség több szavazóhelyiségnél is megakadályozta, hogy két megfigyelő bejusson azokba. Felhívta a figyelmet azokra a közösségi médiában megjelent videofelvételekre, amelyek tanúsága szerint egyes emberek kétszer szavaztak. Hozzátette, hogy ezeket a vádakat bizonyítani kell.

A kurdbarát ellenzéki Népi Demokratikus Párt azt állítja, hogy a pecsét nélküli borítékok elfogadása akár 3 millió voksot is érinthet, ami kétszerese az igen és a nem voksok száma különbségének.

A szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) kedden bejelentette, hogy még aznap beadja a népszavazás érvénytelenítését kérő beadványát a Legfelsőbb Választási Bizottságnak. A párt előzőleg jelezte, hogy ha szükséges, kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni a borítékokra vonatkozó, az utolsó pillanatban hozott szabály miatt.

A török ügyvédi kamara szerint törvényellenes volt a voksok összeszámolása

Ellentmond a török választási törvénynek, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) a török elnöki rendszer bevezetéséről szóló vasárnapi referendumon úgy döntött, hogy érvényesnek tekinti azokat a voksokat is, amelyeket lepecsételetlen szavazólapokon adtak le – írta a török ügyvédi kamarák egyesülete (TBB) közleményére hivatkozva kedden a Hürriyet című török napilap.

A közlemény szerint nem az eredményt kifogásolják, de a törvény nyílt és súlyos megsértése befolyásolta a népszavazás kimenetelét, és ez nem hagyható figyelmen kívül. A szakmai szervezet arra szólította a YSK-t, hogy tegyen eleget alkotmányos felelősségének a referendumot illető panaszok elbírálásában. Máskülönben nem lehet beszélni jogos, igazságos és megbízható eredményről, olyan demokratikus államrendről, amelyben a jog uralma érvényesül – tette hozzá a TBB.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »