Kína nem erővel akarja megoldani az észak-koreai helyzetet

Erővel nem lehet megoldani a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet – jelentette ki csütörtökön Vang Li kínai külügyminiszter.

Vang, aki újságírók előtt beszélt, miután tárgyalt palesztin kollégájával Pekingben, reményét fejezte ki, hogy sikerül visszatérni a jelenlegi feszültségek közepette is a tárgyalásokhoz.

Bárki is provokálta ki az észak-koreai helyzetet, történelmi felelősséget fog érte viselni – figyelmeztetett a kínai külügyminiszter.

  • Előzmények
Az amerikai hadsereg április 9-én hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe, elővigyázatosságból Észak-Korea egyre nagyobb aggodalmat keltő nukleáris programja miatt. Donald Trump amerikai elnök arra figyelmeztette Phenjant, hogy az Egyesült Államok nem fog eltűrni semmilyen provokációt. Észak-Korea a maga részéről kemény katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az amerikai hadihajóraj „provokációkra vetemedne”.

Fokozódnak az aggodalmak, hogy Phenjan hamarosan végrehajthatja hatodik kísérleti atomrobbantását, vagy újabb rakétakísérletekkel próbálkozhat, dacolva az amerikai szankciókkal és a szigorú amerikai figyelmeztetésekkel, hogy a „türelem politikája véget ért”.

Pekingben csütörtökön közben bejelentették, hogy Kína – Észak-Korea szövetségese – márciusban nem importált szenet a kommunista országból, teljesítve a phenjani atom- és rakétaprogram miatt kirótt ENSZ-szankciókat. A Kínába irányuló idei első negyedévi szénkivitel az egy évvel korábbinak felére csökkent. A szénexport az észak-korai gazdaság húzóágazata.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A kínai és palesztin külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján Rijád al-Máliki kijelentette: a palesztin elnök közelgő washingtoni látogatása után – amelynek keretében Mahmúd Abbász találkozik Donald Trump amerikai elnökkel is – a Palesztin Hatóság kész lesz megvitatni az Izraellel folytatott párbeszéd újrakezdését.

„A jövő hónap elején Mahmúd Abbász az Egyesült Államokba látogat, ahol Trumppal találkozik. Reméljük, hogy két fontos kérdésről fognak tárgyalni: az izraeli hadsereg kivonásáról a palesztin területekről és a palesztin-izraeli párbeszéd újrakezdéséről” – mondta a palesztin külügyminiszter, aki szerint a békés párbeszéd „az Izraellel való tartós szembenállás rendezésének egyetlen lehetséges útja”.

Forrás: MTI/Reuters/TASZSZ

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »