Moszkva: az USA retorikáját primitívség és durvaság jellemzi

Zárt ülésen megkezdődtek Moszkvában szerdán Szergej Lavrov orosz és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter tárgyalásai, a találkozót megelőzően az orosz diplomáciai tárca úgy nyilatkozott, hogy rejtély számára az Egyesült Államok Szíria-politikája.

Lavrov a találkozó első, tévékamerák által rögzített perceiben annak fontosságát hangoztatta, hogy nem szabad megengedni a Szíria elleni, jogsértő módon végrehajtott amerikai légicsapások megismétlődését és rámutatott, hogy Washington ellentmondásos nyilatkozatok tesz a konfliktussal kapcsolatban.

Az orosz diplomácia vezetője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a partnereknek ultimátumot adnak. Ezzel arra utalt, hogy Tillerson közvetlenül a moszkvai vizitjét megelőzően értésre adta: Moszkvának választania kell a Nyugat és Bassár el-Aszad szíriai elnök között. Lavrov hozzátette, hogy Moszkva a kollektív fellépés híve és hogy személy szerint őszinte tárgyalásokra számít vendégével egy széles körű terrorellenes koalíció kialakításáról.

Tillerson reménykedik, hogy a találkozón a felek megpróbálják tisztázni az álláspontokat azokban a kérdésekben, amelyekben a két ország céljai és feladatai egybeesnek, függetlenül azok eltérő taktikai megközelítésétől.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a tárgyalások előtt újságírók előtt kijelentette, hogy az Egyesült Államok retorikáját a primitívség és a durvaság jellemzi, és reményét fejezte ki, hogy nem ez válik az új amerikai politika lényegévé. Rjabkov azt hangoztatta, hogy Moszkva számára egészében véve rejtély az amerikai kormánynak a szíriai válsággal kapcsolatban képviselt irányvonala. Ismételten agressziónak és a nemzetközi jog megsértésének minősítette a szíriai célpontok ellen intézett amerikai katonai csapást.

Állítása szerint az Egyesült Államok azért akar az ENSZ Biztonsági Tanácsában keresztülerőltetni egy Szíriáról szóló határozatot, mert azzal törvényesíteni kívánja a szíriai kormányerők bázisa ellen intézett katonai csapását.

A találkozót megelőzően Vlagyimir Putyin elnök a Mir tévécsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy romlottak az orosz-amerikai kapcsolatok Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. Az orosz televíziók a külügyminiszteri tárgyalások alatt sugározták az interjú részleteit.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: lehetséges, hogy Putyin az amerikai és az orosz külügyminiszter megbeszélése után mindkettejüket fogadja. Ugyanakkor elítélte azokat a Moszkvához címzett nyugati felszólításokat, hogy el kell határolódni Aszadtól, ugyanis szerinte ez egyenértékű a terrorizmus elleni harc feladására való felszólítással, mert a szíriai hadsereg a terroristák ellen harcol.

Marija Zaharova külügyi szóvivő Facebook-bejegyzésben észrevételezte, hogy az amerikai sajtó képviselői a tárgyalás kezdetekor, még a nyitónyilatkozatokat megelőzően próbálták meg kérdésekkel ostromolni Lavrovot, majd a miniszterek által elmondottak után Tillersont igyekeztek szóra bírni, semmibe véve a protokollt.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »