Fillon már 1982-ben is szerette a közpénzeket

A 12 nap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, a családtagjai tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt ügyészi eljárás alatt álló Francois Fillon sajtóértesülés szerint már 1982-től alkalmazta a parlamentben a feleségét – a politikus mostanig nyilvánosan azt állította, hogy 1986 óta dolgozott mellette a felesége.

A Médiapart oknyomozó portál hétfő este megjelent cikkében azt állította, hogy „Penelope Fillon férje első képviselői mandátuma óta kapott közpénzeket, az általa megrendelt tanulmányoknak és misszióknak köszönhetően”. Az értesülést a BFM hírtelevízió rendőrségi forrásokra hivatkozva megerősítette. A televízió úgy tudja, a korrupció elleni hivatal nyomozói azt is vizsgálják, hogy az 1982 és 1986 közötti alkalmi munkaszerződések mögött volt-e tényleges munkavégzés.

Antonin Levy, a Fillon házaspár ügyvédje azt közölte, hogy a pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészség már január óta rendelkezik ezzel az információval. Az ügyvéd értetlenségének adott hangot amiatt, hogy ez most szivárgott ki, merthogy „eddig senki nem tartotta figyelemre méltónak”.

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészség január végén egy lapértesülés alapján indított eljárást az elnökjelölt feleségének és gyerekeinek tisztázatlan parlamenti foglalkoztatása miatt. A gyanú szerint a családtagok csaknem egymillió eurót vettek fel a parlamentben, de feltételezhetően nem végeztek munkát. Penelope Fillon 1986 és 2013 között – kisebb szünetekkel – felváltva állt férje és annak utóda alkalmazásában asszisztensként, amiért összesen nettó 680 ezer eurót kapott, havonta átlagosan nettó 3600 eurót.

Az ügyben, Francois Fillon és utóda, Marc Joulard, valamint felesége, Penelope Fillon ellen emeltek vádat közpénz elsikkasztása, hivatali visszaélés és súlyos csalás gyanújával, de Fillon gyermekeinek is jutott a közpénzből havi több ezer euró értékben – ráadásul akkor, amikor gyermekei még nem voltak ügyvédek, csak végzős egyetemi hallgatók.

A jobboldal novemberi jelöltállító előválasztásán közel 5 milliós részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott, és a januárban még favoritnak számító Fillon a botrány január végi kitörését követően a harmadik helyre csúszott vissza a felméréseken. A konzervatív jelölt a leköszönő szocialista államfőt, Francois Hollande-ot azzal vádolta meg, hogy ő szivárogtatja ki az ügy részleteit a sajtóba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »