A Twitter beperelte az amerikai kormányt

A Twitter közösségi portál pert indított az Egyesült Államok kormánya ellen, miután Washington állítólag felhasználók adatainak kiadására akarta kényszeríteni az internetes céget.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium azt szerette volna kideríteni, hogy ki rejtőzködik egy Twitter-fiók mögött, amelyről Donald Trump amerikai elnököt bírálták – olvasható a San Francisco-i szövetségi bíróságon csütörtökön beterjesztett periratokban.

A dokumentumokból kitűnik az is, hogy a szóban forgó @ALT_USCIS jelzést viselő Twitter-fiókot január végén nyitották álnéven, és arról többek között Trump vitatott bevándorlási politikájának bojkottjára szólítottak fel.

Az @ALT_USCIS utalás az amerikai bevándorlási hivatalra, míg a fiók felhasználói az AP amerikai hírügynökségnek februárban a hatóság jelenlegi, illetve volt munkatársaiként mutatkoztak be.

A Twitter ugyanakkor nem akarja kiadni a felhasználó vagy felhasználók adatait. A periratok szerint az internetes cég a véleménynyilvánítás szabadsága ellen indított törvényellenes támadásként értékelte az amerikai kormány viselkedését. Hozzátette: az amerikai alkotmány első kiegészítésének értelmében a Twitter-felhasználóknak joguk van az anonim és álnéven folytatott politikai véleménynyilvánításhoz.

Forrás: MTI/dpa/AP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »