Szárnyal az orosz nyersolaj

Az Ural típusú orosz nyersolaj hordónkénti (159 liter) 52,04 dolláros idei első negyedévi átlagára, több mint 60 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest – közölte az orosz pénzügyminisztérium hétfőn orosz sajtóbeszámolók szerint. Tavaly január-márciusban mindössze 31,99 dollár volt  az Urals átlagára.

Márciusi átlagban  49,76 dollár volt az Ural ára, míg egy évvel korábban 36,53 dollárra rúgott, azaz több mint 36 százalékkal drágult.

Az Urals, mint minden más olajfajta ára tavaly novemberben kezdett el emelkedni, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagjai megállapodtak az olajtermelés csökkentéséről 2017 első fél évére vonatkozóan. A szervezeten kívüli nagy olajexportőr országok decemberben csatlakoztak a megállapodáshoz, amely a túlkínálat csökkentése révén feltornázta az energiahordozó árát.

Az Ural minősége gyengébb az északi-tengeri Brenthez képest, magasabb a kéntartalma. Oroszország a világ legnagyobb olajtermelője, a költségvetés jelentős bevételre tesz szert a nyersolaj exportjából.

Tavaly az év egészében az Ural átlagára 41,9 dollár volt, 18,2 százalékkal alacsonyabb a 2015-ben mért 51,3 dollárnál. 2014-ban még 97,6 dollárra rúgott az orosz nyersolaj átlagára.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Pristina, 2018. április 26.
Hashim Thaci koszovói elnök (j) és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke megbeszélést folytat Pristinában 2018. április 26-án. (MTI/EPA/Petrit Prenaj)

Koszovó elsődleges célja a teljes jogú EU-tagság elnyerése

Főként Koszovó európai integrációjáról, de a vízumliberalizációról és a Szerbiával fenntartott kapcsolat rendezéséről is tárgyalt csütörtökön Pristinában Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Hashim Thaci koszovói elnök, s utóbbi leszögezte: Pristina számára továbbra is a teljes jogú európai uniós tagság elnyerése a legfontosabb cél.

Read More »
Phenjan, 2018. április 10.
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (k) a párt központi bizottsága politikai bizottságának ülésén Phenjanban 2018. április 9-én. (MTI/EPA/KCNA)

Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Az amerikai hírszerzési szakértők gőzerővel próbálják felvázolni Kim Dzsong Un személyiségét, hogy Donald Trump elnök tudja, tulajdonképpen kivel készül tárgyalóasztalhoz ülni. Az elemzők azonban óriási kihívással szembesülnek, ugyanis a titokzatos észak-koreai diktátorról nagyon kevesen tudnak bármi érdemlegeset.

Read More »