A genfi béketárgyalások újabb fordulóján sem született eredmény

Érdemi eredmények nélkül ért véget pénteken az ENSZ közvetítésével zajló, a szíriai politikai rendezést szolgáló genfi béketárgyalások ötödik fordulója is.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja szerint a szíriai rezsim és az ellenzék képviselői is komoly tárgyalásokat folytattak az elmúlt kilenc napban. Hozzáfűzte: senki sem várt áttörést a tárgyalásoknak ezen a pontján. „Még nem jutottunk el odáig” – mondta Mistura, aki derűlátónak mutatkozott a jövőbeli tárgyalási eredményeket illetően.

A tárgyalásokon a 2011 óta tartó konfliktus szereplőinek mindenekelőtt egy nemzeti egységkormányról, új alkotmányról és választásokról, valamint terrorellenes intézkedésekről kell megállapodniuk.

Felháborodást keltett a Genfben tárgyaló ellenzékiek körében Nikki Haleynek, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetének az előző napi bejelentése, miszerint Washington számára többé nem elsődleges fontosságú Bassár el-Aszad szíriai elnök elmozdítása. Hasonló szellemben nyilatkozott a szíriai helyzetről Ankarában a napokban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is.

Jahja al-Aridi, a szíriai ellenzék egyik szóvivője leszögezte: „Aszad elnökként teljesen elfogadhatatlan”. „Egyetlen szabad országnak sem lehet olyan vezetője, aki háborús bűncselekményeket követett el” – hangoztatta.

A szíriai kormánnyal szövetségesi viszonyban álló Oroszország és az ellenzéket támogató Törökország védnökségével december vége óta törékeny tűzszünet van érvényben a kormányhadsereg és a nem dzsihadista szíriai ellenzék között, a kazah fővárosban pedig a damaszkuszi kormány és fegyveres ellenzéki csoportok képviselői között folynak tárgyalások a fegyvernyugvás fenntartásáról. A genfi béketárgyalások negyedik fordulója március 3-án fejeződött be, szintén mindenfajta eredmény nélkül.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek