Washington elunta a macska-egér játékot Észak-Koreával

Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete csütörtökön amerikai újságírókat fogadva beszélt Washington Észak-Koreával és Kínával kapcsolatos politikájáról.

A nagykövetnő úgy fogalmazott: „Washington elunta a macska-egér játékot” Észak-Koreával, amikor is Phenjan ballisztikusrakéta-kísérleteket hajt végre és más, az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait is megsértő akciókkal provokálja a nemzetközi közösséget. Haley szerint az Egyesült Államok nem tudja megváltoztatni Észak-Korea felfogását, „Kína viszont igen”.

Haley elmondta, hogy Donald Trump elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök jövő heti floridai tárgyalásain éppen Észak-Korea lesz az egyik fontos téma, és Washington azt szeretné, ha Peking bizonyságát adná, hogy valóban lépéseket tesz az észak-koreai nukleáris és rakétakísérletek leállítására.

„Tudom, hogy Kína is le akarja állítani az észak-koreai rakétakísérleteket” – jelentette ki a nagykövet. Hozzátette, hogy ezt az óhaját azonban Kínának tettekkel is bizonyítania kell. Az ENSZ-nagykövet kifejtette, hogy a világszervezetben már a kínai és az orosz nagykövetekkel is közölte: „bizonyos megoldásokra ők is megadhatják a választ, de az Egyesült Államok végre tetteket akar látni”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Figyelmeztetett ugyanakkor arra is, hogy ha Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajt végre, vagy olyan interkontinentális ballisztikus rakétát indít, amely elérheti az Egyesült Államokat, akkor a Trump-kormányzat nem ül ölbe tett kézzel annyit mondva csak: „hát, megint végrehajtottak egy kísérletet”.

Korábban Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is elejtett egy olyan megjegyzést dél-koreai látogatásán, hogy az USA-nak lassan elfogy a türelme Észak-Koreával szemben, és az sem kizárt, hogy katonai akcióra is sor kerülhet, amennyiben folytatják a rakétakísérleteket.

Tillerson később finomított a hangvételén: már azt emelte ki, hogy Észak-Koreát fegyverkezési politikájának módosítására, illetve ezzel összefüggésben arra akarják rábírni, hogy hagyjon fel nukleáris fegyverkezési programjával. Tillerson szerint kínai kollégájával egyetértettek a Koreai-félszigeten kialakult helyzet értékelésében, ennek kapcsán pedig abban, hogy közös erőfeszítéseket tesznek mindenfajta katonai konfliktus kirobbanásának megelőzésére. Hasonlóan foglalt állást a kínai külügyminiszter is, aki a kialakult válság békés, diplomáciai rendezését emelte ki.

Nikki Haley az észak-koreai probléma megoldását az amerikai adminisztráció számára elsődleges fontosságú kérdésnek nevezte s leszögezte, hogy Washington elvárja Kína és Oroszország lépéseit is. Kína egyébként annyit már megtett az ügy érdekében, hogy február 19-i hatállyal felfüggesztette teljes szénimportját Észak-Koreából a Phenjan ellen elrendelt ENSZ-szankciók teljesítése jegyében.

Egy észak-koreai diplomata nemrég úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy országának nincs miért félnie attól, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókkal elvágja az országot a globális pénzügyi rendszertől, és továbbra is arra fog törekedni, hogy felgyorsítsa atomfegyverkezési és rakétafejlesztési programját. 

A kérdés most már csak az, hogy meddig mehet ez még így?

Forrás: MTI / Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »