Sokan ellenállnak Trump környezetrombolási tervének

Több amerikai szövetségi állam és város utasította el Donald Trump kedden aláírt elnöki rendeletét, amellyel eltörölte elődje, Barack Obama klímavédelmi intézkedéseit. A Fehér Ház arról még nem hozott döntést, hogy az Egyesült Államok kilép-e a 2015-ben több mint 190 állam által aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.

Két, egyaránt demokrata párti irányítású állam, Kalifornia és New York kormányzói közös közleményben utasították el Donald Trump döntését. Jerry Brown Kalifornia és Andrew Cuomo New York állam kormányzója a közleményben leszögezte:

„A kormányzattal vagy nélküle, de szövetségeseinkkel a világban továbbra is kíméletlenül küzdünk majd a klímaváltozás ellen és jövőnk védelméért”.

A két politikus leszögezte: álláspontjuk szerint az elnöki döntés „mélységesen elhibázott és megbotránkoztatóan figyelmen kívül hagyja a tudomány alapvető megállapításait”. A közös közleményhez több szövetségi állam és város is csatlakozott. Így például Oregon, Washington, Massachusetts és Virginia kormányzói, vagy Oakland, Portland, Seattle, Chicago, Philadelphia városok polgármesterei.

Energetikai szakértők és környezetvédelmi szakemberek, sőt egyes nagyvállalatok vezetői is megkérdőjelezték az elnöki rendeletet. Az Exxon például – amelynek korábbi elnök-vezérigazgatója Rex Tillerson, jelenlegi külügyminiszter volt – felhívta Trump elnök figyelmét a döntés káros hatásaira és kérte a Fehér Házat, hogy ne fordítson hátat a párizsi klímaegyezménynek.

A Nobel-békedíjas környezetvédelmi aktivista Al Gore, az Egyesült Államok volt alelnöke szintén mélységesen elhibázottnak minősítette és közleményben ítélte el az új elnöki rendeletet, és több amerikai környezetvédelmi szervezet is felemelte hangját.

Donald Trump kedden délután a Környezetvédelmi Hivatal (EPA) székházában írta alá a „Dekrétum az energetikai függetlenségről” címet viselő rendeletet, amellyel eltörölte Obama 2013-ban foganatosított klímavédelmi intézkedéseit. Eltörölte például a globális felmelegedés egyik kiváltójának tartott üvegházhatású gázok kibocsátásának felső határát, feloldotta az eddig bezáratott szénerőművekre kimondott zárlatot, illetve a szövetségi szénbányák működésére vonatkozó moratóriumot, és engedélyezte a frakkolást (a hidraulikus technikával történő olajkitermelést).

Szokásos napi sajtóértekezletén a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szerda délután leszögezte: a Fehér Ház arról még nem hozott döntést, hogy az Egyesült Államok kilép-e a 2015-ben több mint 190 állam által aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.

„A párizsi megállapodás még vita tárgya a kormányzaton belül” – fogalmazott a szóvivő.

Donald Trump és az őt támogató republikánusok egy része nem csupán a globális felmelegedés tényét vonja kétségbe, hanem a párizsi klímavédelmi egyezményt is fölöslegesnek ítéli.

Forrás: MTI

Friss hírek