Lövik a Tabka-gáton dolgozó mérnököket

Az Iszlám Állam terrorszervezet tűz alá vette szerdán az Eufráteszen emelt a Tabka-gátat, és ezzel arra kényszerítette a létesítményen dolgozó mérnököket, hogy egy időre megszakítsák a munkájukat – közölték szemtanúk a brit hírügynökséggel.

A gát állapotáról nincsenek megbízható értesülések: a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ellenzéki ernyőszervezet szerint nincs veszély, míg a kormány vasárnap azt közölte, hogy az amerikai bombázások miatt beomolhat, és ha ez bekövetkezik, katasztrofális árvíz fenyeget. Az Iszlám Állam szintén azt állítja, hogy a létesítmény berendezései nem működnek megfelelően.

Az Iszlám Állam a gát déli végéből lőtte a mérnököket, akik ki akarják nyitni a túlfolyókat, hogy csökkentsék a vízszintet. Az SDF a múlt hét óta elfoglalta a gát északi végét és megkezdte az állapotfelmérést. A dzsihadisták lövéseitől senki sem sérült meg, a mérnökök később folytatták a munkát.

A Tabka-gát az Iszlám állam ellen harcoló koalíció egyik fő célpontja az onnan 40 kilométerre fekvő Rakka városába vezető úton, amely a szélsőséges iszlamisták fővárosa Szíriában. Az elfoglalására várhatóan áprilisban indul hadművelet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »