Pénzmegvonással fenyegetik az amerikai menedékvárosokat

Jeff Sessions igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a kormányzat megvonhatja a költségvetési támogatás egy részét az illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó városoktól és szövetségi államoktól.

Sessions miniszter váratlanul megjelent a Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer szokásos napi sajtóértekezletén, s ott jelentette be, hogy annak a néhány városnak és szövetségi államnak is be kell tartania az érvényben lévő bevándorlási törvényeket, amelyek pillanatnyilag menedéket nyújtanak az illegális bevándorlóknak.

A tárcavezető leszögezte: az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók védelmezése nem folytatódhat tovább, s azoknak a városoknak és szövetségi államoknak, amelyek ezt megteszik, számolniuk kell a költségvetési támogatás visszatartásával vagy teljes megvonásával is.

Sessions külön kiemelte Maryland államot, s felszólította az állam vezetőit: ne csináljanak „menedékállamot” Marylandből. Általánosságban azonban az Egyesült Államok valamennyi államához szólt és erőteljesen arra sürgette őket, hogy „körültekintően vegyék figyelembe, milyen károkat okoznak állampolgárainknak azzal, ha nem tartják tiszteletben a bevándorlási törvényeket és gondolják át politikájukat”.

  • Mik azok a „menedékvárosok”?
Az Egyesült Államokban „menedékvárosoknak” nevezik azokat a városokat és településeket, ahol az illegális bevándorlók védelmet élveznek, s a helyi hatóságok például nem engedik, hogy érvényes tartózkodási engedélyek hiánya miatt a szövetségi hatóságok kitoloncolják őket. Mintegy 141 ilyen megyét és 37 várost tartanak számon. Köztük van például New York, Chicagó, Seattle, San Francisco vagy Los Angeles. A Trump-kormányzat azzal érvel, hogy a „menedékvárosok” bizonyítottan bűnözőket is védelmükbe vesznek.

Jeff Sessions hétfőn kiemelte: amikor egyes városok és államok nem hajlandóak érvényt szerezni a törvényeknek, akkor ezzel az amerikai nemzet egészének a biztonságát sodorják veszélybe.

A támogatások megvonása már akkor felháborodást váltott ki a városok körében, mikor Donald Trump január 25-én, az amerikai-mexikói határon megépítendő falról szóló rendeletével egyidejűleg adta ki azt az elnöki rendeletet, amely arról szól, hogy együttműködésre bírja a “menedékvárosok” vezetőit az illegális bevándorlás ellen meghirdetett politikájához. Emiatt aztán többen peres úton támadták meg a rendeletet.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »